A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években

Nem mehetünk el szó nélkül azon tény mellett, hogy a testamentumok néhány darabjánál feltűnően szép elöljáró beszéddel találkozhatunk. Ünnepélyes kijelentések ezek olyan gondolkodó személyek részéró'l, akik életük nagy eseményére készülnek, és ennek tudatában következményeit felmérve rögzítették, illetve másokkal rögzíttették gondolataikat. Az elemzés tárgyává tett végső rendelkezések közül ezen szempontból szükséges kiemelni Féhn József és neje Schuchey Jozefa 1825. évi december hó 11. napján fogant gondolatsorát, mely így hangzik: „A Teljes Szent Háromság, Atya, Fiú, és Szent Lélek Úr Istennek Nagy Nevében Ámen. Meggondolván az Emberi Nemzet Életének bizonytalan voltát, és azt is, hogy határ vetettet annak, mellyet által nem hághat senki, a Hónapi Nap elérése pedig el vagyon rejtve a Mindenható Felség által, s érhettyük é, vagy sem bizonytalan, ... és hogy az Úr Idvezítő Jézusom megelégelvén ezen a Világon volt sok szenvedéseimet, azt rövid időn, örök nyugalommal jutalmaziattya meg.”32

Ugyan itt kell szólnunk Fazekas Mihály 1828. évi február 22. napján tett testamentumának bevezető sorairól, melyekben az örökhagyó személyesen rögzítette, hogy „én érezvén testem alkotmányának, mind az eltölt idők számától, mind a rajta keresztül ment nyavalyák, súllyától származott elgyengülését, s gondolóra vévén éltem vég pontyának bizonytalanságát, és azon terheket és nyomorúságot, mellyek eddig engem érhetnek, figyelemmel lévén végre arra, hogy kevés vagyonkáim... el ne pusztuljanak ... ezen tekintetektől vezéreltetvén ép elmével tészem ezen jól megfontolt végső Testamentomi rendelésemet.”33

A végrendelet írásba foglalását, illetve hitelesítését végző kiküldött esküitek olykor nem csak a testator aktuális egészségi és szellemi állapotát, valamint életkorát rögzítették, hanem esetenként pontosan körülírták azt is, hogy a végrendelkezővel történő kapcsolatfelvétel milyen körülmények között történt. így több helyen is találkoztunk olyan megfogalmazással, melyből megállapítható, hogy a végrendelkező a testamentariusok érkezésekor ágyban feküdt, de jövetelüket látván, ágyából fölkelve az érkezők elé sietett, vagy éppen az „asztalnál ülve” találtatott.

Tanulmányunk korábbi egységében utaltunk már arra, hogy érvényes végrendeletet csak olyan személy tehetett, aki rendelés alkotására szubjektíve is képes volt, nevezetesen szabad akarattal rendelkezett, s akaratát ki is tudta érthető jelekkel nyilvánítani.

Ebben a körben vetődik fel a kérdés, hogy az a személy, aki szabad akarattal és szabad szóval rendelkezett ugyan, azonban világtalan volt, tehetett e érvényesen végintézkedést. A kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk annak ellenére, hogy napjainkban a világtalan személy csak közokiratba foglalt végintézkedést tehet érvényesen. A debreceni végrendeletek között határozott példáját találhatjuk a világtalan személy dispositio testamentariájának Hadházi András 1825. évi július hó 6. napján kelt végrendeletében.34

A kiküldött testamentariusok mindjárt a végrendelet bevezető soraiban rögzítették, hogy midőn lementek a testator házához, mely Debrecenben a Hatvan utcán volt, őt „világtalan szomorú állapotban” találták, de mivel „józan elmével és tűrhető egészséggel” bírt, így rögzítették végakaratát. Mindebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a testamentariusok által felvett, vagy általuk hitelesített végrendelet, mai fogalmaink szerint a közokiratba foglalt végrendelettel esett egy tekintet alá azzal, hogy vizsgált korszakunkban a közvégrendelet, valamint a magánokiratba foglalt végintézkedés közötti differenciálás ismeretlen volt.

32 Uo. No. 1673.

33 Uo. No. 1742.

34 Uo. No. 1666.

67