A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években
Erzsébettől nyert jogot végrendelkezhetésre azzal a megszorítással, hogy a végrendelkezési jogot gyakorló örökhagyó csak közvetlen egyenesági leszármazókra és testvérekre végrendelkezhetett. Ezen viszonylag szűk kereteket biztosító lehetőségein kívánt segíteni a debreceni polgárság akkor, midőn Sztáry Mihály és Debreceni Mihály polgárokat delegálta 1473. évben Budára, meghagyván nekik, hogy eszközöljék ki a város földesurától. Szilágyi Erzsébettől a végrendelkezési jog kötöttségektől mentes gyakorlását annak érdekében, hogy Debrecen város lakosai haláluk esetére birtokaikról szabad (vég) rendelkezést tehessenek. Hogy a követség eredménnyel járt, azt igazolja Szilágyi. Erzsébet 1473. évi május hó 27. napján Budán kelt kiváltságlevele, mely tanúsítja, hogy „Debrecen városunk lakói közül mindenki, aki a maga ingó és ingatlan javaiból testvéreire és örököseire akar hagyományozni, végrendeletet tehet.” Ezen diploma tehát szabad teret enged az öröklésnek örökösi oldalon azzal, hogy a végrendelkezőnek ezen joga csak abban az esetben kezelhető élő lehetőségként, amennyiben az örökhagyó leszármazó nélkül, magtalanul halna el. Ez utóbbi kitétel a kiváltságlevélben egyértelműen kimondva nincs, de annak szelleméből okszerűen következik. Itt kívánjuk megjegyezni azt is, hogy a végrendelkezési szabadság magtalan elhalás mellett történő biztosítását Zápolya János 1524. évben kiadott megerősítő diplomája deklarálta városi jogi életünk tekintetében, mely már határozottan és félreérthetetlenül kimondotta, hogy csak azok a polgárok végrendelkezhetnek javaikról, akik mag nélkül halnak el.7 A Zápo- lya-féle megerősítő diploma a végrendelet tárgyi és alanyi körét teljes szabadsággal tárgyalja, nevezetesen biztosítja a végrendelkezőnek valamennyi szerzett vagyonáról a végrendelkezést bármely személy javára. Az ország három részre szakadása után Debrecen városa lassan kezdi levetkőzni több évszázados földesúri városi jellegét annak ellenére, hogy az Erdélyi fejedelemség megalakulását követően az erdélyi fejedelmek egészen a XVII. század végéig úgy beszélnek Debrecenről, mint a maguk városáról. Az idő előrehaladtával az erdélyi fejedelmek földesúri joga névlegessé vált, és ezzel szemben fokozatosan erősbödött a város függetlensége. Ez a kialakuló önállóság érezhető az örökösödési viszonyok és a végrendelkezési szabadság tekintetében is. Bár Báthory István erdélyi fejedelem 1588. évi október hó 25. napján Várad várában oklevelet bocsátott ki, mely szerint korlátozni igyekezett a végrendelkezés szabadságát a debreceni polgárok számára, azonban megállapítható az is, az e korból fennmaradt néhány végintézkedés elemzése alapján, hogy a debreceni polgárok nem hagyták magukat zavartatni a korábban már kivívott végrendelkezési szabadságukat illetően, hiszen minden kötöttség és korlátozás nélkül, mind tárgyi, mind személyi körben gyakorolták a szabad végrendelkezést. III. Vizsgált korszakunkban a jogkönyvek és magánmunkálatok elterjedésével a végrendelkezés, annak tartalmi és formai elemei némi homogenizálódást mutatnak. A szokásjog rendszerezésével kimunkálták a végrendelet mint „végső intézet” fogalmát, annak nélkülözhetetlen elemeit, melyek hiánya maga után vonta a testamentum érvénytelenségét. 7 Uo. 451. old. 61
