A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Balogh István: Két város története az új monográfiák tükrében
szinten, elméleti és módszertani előkészítés nélkül, nagyrészt publikálatlan forrásokra támaszkodhatott.14 A város múltjának sok homályos zugába bevilágító források egy része 1916-ig hozzáférhetetlen volt. Bár a város titkos levéltárának megnyitása után a páratlan szorgalmú kutató, Zoltai Lajos sok ismeretlen részletet publikált a város történetéből, annak sok fejezete a monográfia megjelenéséig ismeretlen maradt. Szeged történetének első' monográfusa, Reizner János, már szerencsésebb helyzetben volt, mert a múlt század végén fellendülő várostörténeti kutatások, adatközlések rendelkezésére állottak és a feldolgozás módszerei is finomodtak. Ennek eredményeként jöhetett létre a jelen század első éveiben, az akkor legkorszerűbbnek számító, négykötetes várostörténet, amelynek ugyancsak korszerűen publikált — az időtájt ismertté vált — forrásanyagára a mostani feldolgozás szerzői is bátran támaszkodhattak.15 A feldolgozási módszer finomodása és a felvetődő kérdések sokrétűsége miatt egy- egy ilyen városmonográfia megírására egyetlen ember nem vállalkozhat. Az eddig megjelent feldolgozások is egy szerkesztő irányítása alatt dolgozó, több munkatársat egyesítő kollektíva munkájával jöttek létre. Szeged és Debrecen történetét feldolgozó két kötet is változó létszámú munkatársi gárda együttes munkájáról tanúskodik. Ez a közlési módszer fokozott felelősséget ró a szerkesztőre, nemcsak a munkatársak összeválogatásában, hanem a különböző készültségű, szemléletű szerzők által létrehozott résztanulmányok egymást sokszor fedő, máskor egymástól eltérő megállapításainak összehangolásában. A szegedi monográfia két kötete huszonöt szerző együttes munkájából áll össze, Debrecenénél a közreműködők száma valamivel kevesebb, tizenkilenc volt. Debrecen esetében mindkét kötetnél azt a módszert követték, hogy a tárgyi tagolású főfejezeteket egy szerző írta, ettől az elvtől csak a második kötet egyetlen témakörében tértek el. Szeged monográfiájában nem egy esetben olyan megoldáshoz folyamodtak, hogy a fő fejezeteket két-három tematikus alfejezetre tagolták és az alfejezetek megírását más-más szerzőre bízták. A többszerzős megoldás azzal az előnnyel kecsegtet, hogy egy-egy főtárgykor több oldalú és részletes megvilágításban kerül ugyan feldolgozásra, de a szerzők elvesznek a számukra fontos részletekben és nehéz az átfedéseket elkerülni. Az olvasó pedig éppen a részletek adathalmazából nehezen tudja a tárgykör fő- mondanivalóját kibontani. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk azt is, hogy Szeged monográfiájának tervezői, már az összefoglalás megszületése előtt, a város történetének jóformán minden korszakára új, modern és tervszerűbbnek tűnő előmunkálatokra támaszkodhattak. A debreceni monográfia szerzői mindezeket nélkülözvén, ezeknek hiányában magukra az eredeti forrásokra kellett támaszkodniok. Csak példaként említjük, hogy Debrecen XIV—XV. századi történetére vonatkozó, csupán a város levéltárában található kilencvenkét Mohács előtti oklevél és az országos levéltárnak ugyancsak ide vonatkozó okleveleinek közreadása máig várat magára. Ezt a hiányt nem pótolja a levéltár középkori okleveleit tartalmazó regeszta és az a néhány alkalomszerű közlés, amely az 1916-ban megjelent regesztaközlés óta nyomtatásban megjelent.16 Szeged esetében ezt a gyűjtést és kiadást Reizner János alapvető műve tartalmazza, 14 Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város története. Db. 1871. Előszavában alig tucatnyi előtanulmányra hivatkozhatott. Néhány már akkor is hozzáférhető XV—XVI. századi oklevél mellett, csupán az 1547-tel kezdődő, többé-kevésbé hiánytalannak tekinthető városi jegyzőkönyvek és Barta Boldizsárnak 1657—1664. évek eseményeit tárgyaló krónikáját használhatta. 15 Reizner János: Szeged története I—IV. Szeged 1899—1900. 16 Herpay Gábor: Debrecen szab. kir. város diplomagyűjtemények regesztái. Db. 1916. 10
