A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)
Tanulmányok - Bollmanné Máthé Györgyi: Debrecen és környékének környezetvédelme
mert védett voltával a magántulajdonosoktól elsó'ként került kisajátításra. A védett területek továbbra is főleg erdei területek voltak, de arányosan kerültek védelem alá földtani, botanikai, zoológiái és tájképi értékek is. Az 1950-es években mintegy 30 parkot és arborétumot nyilvánítottak védetté. Az új politikai és társadalmi viszonyok, valamint a kiterjedtebb állami tulajdon megkönnyítette a természetvédelmet, amely nek mind korszerűbb ellátását igényelte a fejlődő tudomány és társadalom. Sajnálatos tény, hogy a fokozódó gazdasági tevékenység gátolja a természet védelmét, hiszen ki ne hallana nap mint nap a környezetszennyeződésről, a levegő, a víz tisztántartásának problémájáról, erdők, parkok károsodásáról, madarak és halak pusztulásáról, a szemét és hulladék tárolásának kérdéséről. Napjainknak is feladata a környezet- és természetvédelem szervezetének korszerűsítése, amit jelentős mértékben hátráltat az a tény, hogy a természetvédelemnek még nem épült ki kellő mértékű bázisa. Kormányzatunk értékelve a természetvédelem tudományos és kulturális jelentőségét — minden minisztériumtól függetlenül — közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt, önálló természetvédelmi főhatóság, az Országos Természetvédelmi hivatal létezését rendelte el az új természetvédelemről szóló, 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendelettel. Ma is ez a magyar természetvédelem hatályos alaprendelete. Az Országos Természetvédelmi Hivatalt 1975-ben felvették a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) tagjai közé. A természetvédelem mintegy százéves fogalom, de egészen a legutóbbi évtizedekig igen elvontan élt a köztudatban, sőt még a természettudományosán szakképzett emberek körében is. A fogalmat könnyen leszűkíthetjük állat- vagy növényfajok, természeti ritkaságok, öreg fák hobbiszerű védelmére. A természeti környezet védelmét nagyon tömören úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a talaj, a víz, a levegő, a növény- és állatvilág — mint természetes alkotóelemek —, a csend, a tájképi szépség, valamint a mesterséges és természetes alkotóelemek egyensúlyának — mint a természeti környezet tulajdonságainak — a védelme elsősorban az emberi szennyező, mérgező, pusztító, zajkeltő, tájképromboló stb. hatásoktól, másodsorban a természetes szél- és vízeróziós hatástól. Egyes helyeken és itt elsőként említem a 63 000 hektáros Hortobágyi Nemzeti Park védett komplexumát, a természetvédelem teljes, mondhatni koncentrált környezetvédelmet valósít meg. A debreceni erdőspuszták élővilágának kialakulása Debrecen Árpád-kori külső határa nem volt nagy kiterjedésű. A várost körben szőlők, szántók övezték. A határban az egyetlen folyóvíz, a Tócó patak volt. A XIV. században Debrecen és Szentlászlófalva összeépült, és a XIV. század elején városunk mezővárosi fejlődésnek indult. Északról a földesúri birtoklásban levő Nagyerdő és Apafája, ezeken túlmenve Monostor és Parlag, valamint Macs falvak határolták. Nyugati szomszédja Lombi falu, délnyugaton Szepes, délen Torna, keleten pedig Szalóksámson. A város további három évszázadában kialakult nagy határon viszont mindig külön birtokrészként jöttek szóba a településtől keletre fekvő homoki erdők. Homoki erdő — ezt fontos hangsúlyozni, hiszen ezeknek már botanikai jelentőségük van. A századok során a növekvő népesség faszükségletét biztosították ezek az erdők (tűzifa, építőanyag, szerfa stb.) ugyanakkor az erdők ligetes területű részén jelentős kaszálók, majd szántók alakultak ki, amelyeken az 1750-es évektől jószág teleltető szállások, majd az 1850-es évektől földművelő tanyák települtek. Ebből az 78
