A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)

Tanulmányok - Bollmanné Máthé Györgyi: Debrecen és környékének környezetvédelme

időből a Hajdú-Bihar megyei Levéltárnak bőséges írásos adata van a tanyák, pásztorkunyhók lakosságának, illetve jószágainak összeírásáról.

Az erdők közül a Nagyerdőt és Apafáját a XV. század során földesúri adománylevéllel nyerték el a debreceni lakosok használatra.

A XIV. század végétől a XVIII. század végéig megszerzett erdőbirtokok közül erdőspusztának nevezték Nagycserét, Fancsikát, Pacot, Halápot, Bánkot és Gutot. Az utóbbi törvényhatóságilag Szabolcs megyéhez tartozott. Ezeken az erdőspusztákon a középkorban falvak állottak, amit itt-ott egy-egy elpusztult templomrom is bizonyított. Az erdő a középkori falvak pusztulása után nagy területeket hódított vissza a korábban művelt részeken, a szabályozatlan vizek is ekkor hatalmasodtak el. A II. József korabeli katonai feltérképezés idevonatkozó lapjain szinte összefüggő rengeteg az erdő, az üres foltok a középkori falvak valamikori irtás területeit mutatják. A középkortól kezdve egészen a XIX. század közepéig az erdők fő fája a kocsányostölgy. Mellette elegyként kőris, nyír, szil, juhar, fűz és nyár volt található. Már a legkorábban említett írásokban is említve van a sok vadkörte és vadalma.2

Az itt kialakult erdők, a homokerdők, elsősorban az alapkőzet jellege szerint befolyásoltak. A homokierdő legfontosabb szabályozófaktora a homok mint alapkőzet, amely 2—0,2 mm közötti szemcsenagysága miatt sajátos vízháztartási viszonyokat alakít ki. Ez azt jelenti, hogy a felszínen könnyen kiszárad, lejjebb azonban tartósan nedves. Ez fontos az itt élő lakosság vízellátottsága szempontjából, hiszen a terület ideális kútfúrási lehetőséget rejt magában. A homokfelszín mindig változatos felszínmorfológiával rendelkezik. A buckák és mélyedések által létrehozott mikroklíma a homoki vegetációban változatos mozaikosságot hoz létre térben és időben. Ezt a tér- és időbeni átalakulást, folyamatos fejlődést a botanikusok — ökológiai szakkifejezéssel élve — szukcessziónak nevezik. Lássuk, mi is ennek a lényege.

A homok felszínét a szél deflációs mozgása formálja, alakítja a homokszemcséket nagyság szerint osztályozva. (A kisebb szemcséket állandóan mozgásban tartja, illetve egy helyre gyűjti, majd tovasodorja, a nagyobb szemcsék nehezebben mozognak, helyhez kötöttebbek). A lassabban mozgó vagy álló homokon megjelennek az első pionír növények, amelyek együttesen, egymást feltételezve, jellegzetes társulásokban jelennek meg. A homoki szukcesszió-sor pionír társulása a rozsnokos pusztagyep, amelyet alkotó fajairól Brometum tectorumnak nevezzük latinul. A rendszerint csupasz homokon főleg egyéves fajok élnek. Ezek a Bromus tectorum, Bromus squarrosus, Secale sivestre, Polygonum arenarium. E társulás jellemző növénye a szúrós termésű királydinnye, latinul Tribulus terrestris is, amelyet a Petőfi-versből is ismerhetünk. A gyepszint csak nagyon laza záródású. A botanikusok mértékhasználatával élve 20—25%-os. Gyakoriak azonban a homok felszínen megjelenő mohazuzmó együttesek, az úgynevezett szinuziumok. Ezek az egyes Cladonia-fajok és a Sytrichia ruralis. Kisebb foltokat alkotnak még a Cynodon dactylon, Carex liparicarpos, Cochia laniflora stb. A homokfelszínben igen kevés humusz halmozódik fel. (A talaj felső rétegének humusztartalma 0,1—0,5%.)

A pionír homoki növénytársulást az első igazi homokkötő gyep, a nyílt homoki pusztagyep követi a szukcessziós menetben. A gyep még itt sem záródik teljesen (50—80%), de már többnyire évelő fajokból áll, és viszonylagos védelmet nyújt a homoknak a szél mozgató hatásával szemben. A növények föld alatti részaránya (itt főleg a gyökérzetre kell gondolni) jelentős mértékű. Hazánkban két fontos társulása ismert: a Festucetum vaginatae (főleg a Duna—Tisza köze) és a Festucetum vagi- nataecorynephoretum. A két növénytársulás megjelenésének talajösszetételbeli oka

2 Módy György: A debreceni erdőspuszták története 1945-ig. Debrecen, 1981.

79