A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)

Tanulmányok - Kahler Frigyes: Horog Dávid papírpénzhamisító és társai bűnperei a XIX. század első feléből

gának biztosítása a Birodalom gazdasági élete szempontjából alapvetó'en fontos érdek volt.5

Kétségtelen, hogy a papírpénzek hamisítása a XVIII. század második és a XIX. század első felében könnyebbnek és eredményesebbnek tűnt, mint a fémpénz hamisítványokkal próbálkozni. Még a viszonylag primitív — e korszakra jellemző — ólomon típusú hamisítványok előállítása is formák készítését, olvasztókanalat, és más technikai felszerelést feltételezett, ami a várható haszonnal nem állt arányban — figyelemmel a leleplezés viszonylag könnyű voltára is.

A papírpénz-hamisítást ugyanakkor több tényező ösztönözte. A teljesség igénye nélkül számba véve ezeket, első helyen említjük, hogy a valódi papírpénzek előállításának technikája viszonylag egyszerű — s ezért a hamisítók lehetőségeihez képest is — könnyen utánozható volt. Megkönnyítette az ügyesebb kezű, rajzok és metszetek készítéséhez értő hamisítók dolgát az a tény is, hogy az eredeti pénzekhez fölhasznált papír anyaga — kezdetben még vízjeles papírt sem használtak — viszonylag elég jól helyettesíthető volt más papírral. Igen fontos tényező volt az is, hogy a magyar lakosság széles rétegei nem vagy alig ismerték a papírpénzt. A jelentős részben analfabéta lakosság számára csaknem lehetetlen volt a német feliratú hamis pénzek felismerése.6 Gyakran még a kereskedelemben jártas emberek7 sem tudták megkülönböztetni a valódi és a hamis bankókat, s a közpénztárakat a Helytartótanács a leggyakrabban előforduló hamisítványtípusokkal rendszeresen körözvényben ismerteti meg, mellékelve a valódi lenyomat mellé a hamisítvány egy-egy példányát is. Ennek ellenére egyes darabok valódiságát a sóhivatalok szakemberei sem tudták kétséget kizáróan eldönteni.8

Végül hangsúlyozni kell, hogy a papírpénz-hamisítás igen jelentős haszonnal kecsegtetett, mert egy-egy — akár csak 5 vagy 10 forintos címlet sikeres felváltása is tetemes hasznot jelentett. A szervezett bűnözés megindulásával — mint az a büntető perek anyagából ismert — egy debreceni nagy vásáron történt leleplezéskor 175 db 10 forintos bankótól igyekezett megszabadulni az egyik hamisító.9

Szólni kell arról is — s ez egyáltalán nem közömbös a hamisítványok rohamos elterjedése szempontjából, hogy a bűnüldöző hatóságok milyen eréllyel léptek fel a hamis bankókat készítők és forgalmazók ellen. A magyarországi bűnüldöző hatóságok magatartását alapvetően az a politikai álláspont határozta meg, amit az ország- gyűlés rendjei tanúsítottak a papírpénz kérdésében. A rendek, akik a „pénzkibocsátás fölött ... nem tudtak komoly ellenőrzést gyakorolni”10, soha sem ismerték el magyar pénznek a papírpénzt. A magyar helyi hatóságok — a Helytartótanács nyomatékos sürgetéseire sem jártak el megfelelő szigorral még 1846-ban (!) sem. „Legfelsőbb helyen némelly községek elöljáróinak azon helytelen eljárása tapasztaltatván, hogy azok az illető vétkes tulajdonos kezénél létezett hamis bankjegyeket tüstént le nem foglal5 Kahler Frigyes: Újabb adalékok a múlt századi papírpénzforgalom és -hamisítás történetéhez. DMÉ., 1975. (Szerk.: Dankó Imre) Db., 1976. 303—326. old.

6 Vö. HBmL. IV. A. 1018/e/33—464/1829., 492/1833. 1837-ben perbefogják özv. Boldog Sándórné Szabó Sárát, de a Sóhivatal valódinak ítéli a gyanús 5 forintost. HBmL. IV. A. 1018/e/41.

7 Dragota Ignác debreceni tímármester. HBmL. IV. A. 1011/k—218/1848. A hivatkozott perben a védőügyvéd szerint: „aki azt (ti. a hamisítványokat) készítette nem csak mestere volt a’ metszésnek, hanem a német nyelvnek és írásnak tökéletes birtokában volt”.

8 Egy perben a bíróság megállapította: „Megnézetvén a’ Bankó és az ollyannak a’melynek hamiss voltát nem könnyű móddal fel fedezni” — találtatott. HBmL. IV. A. 1018/e.—110/1831. Vö. még: HBmL. IV. A. 1018/e—117/1840.

9 Kahler Frigyes: Adatok a magyarországi papírpénz-hamisítás történetéhez. DMÉ., 1974. (Szerk.: Dankó Imre) 1975. 410. old.

10 Kosári Domokos: Kossuth és a védegylet. A magyar nacionalizmus történetéhez. Bp., 1942. 42. old.

68