A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Varga J. János: A Tiszántúl felszabadítása a török uralom alól
között a síkságon fekszik. Nincs fala és kapuja, csak sövény és palánk keríti, azon is éjjel és nappal be lehet jutni.. .’,13 A török kézen maradt tiszántúli várakat a helyszínről igyekeztek ellátni élelemmel. Ezek ugyanis távol estek a Tiszától és a Dunától, az utóbbin egyébként is csak Belgrádig hajózhattak biztonságban a törökök. A fogságból szabaduló Thököly Imrét már 1686 elején ilyen feladattal bízzák meg: portyázó csapataival segítenie kell a gyulai vár utánpótlását.13 14 15 Thököly igyekszik ennek eleget tenni — no meg a saját csapatait is el kellett látnia — ezért súlyos adót vet ki többek között Vásárhelyre. 1686—1688 között évi 4000 tallért, 40 tábori szekeret, 200 köböl búzát vagy lisztet, 300 köböl abrakot, 200 vágómarhát, 300 juhot, 20 oldal szalonnát, emellett borsót, lencsét, kását és egyéb élelmiszert hajt be a polgároktól. Amikor kevésnek ítéli a város bírájától kicsikart pénzt, kéménybe húzatja fel a szerencsétlent, s ott, ahol az összeszűkül, létrához kötöztetve, a kémény alá gyújtott tűz lángjával és füstjével kínoz tatja.15 A törökön kívül adózott a város a szegedi Palánkban állomásozó Bercsényi-katonaságnak is, mert az nem kapott zsoldot, s erővel vette meg a fenntartásához szükségeseket. Emellett kitette magát az egri és gyulai török zaklatásainak is, ha követeléseiket nem teljesítette.16 Mindezt összegezve, különösebb kommentár nélkül álljon itt Vásárhely korábbi török adója az 1680-as évek elejéről: évente 400 magyar forint készpénz, 1 pár karmazsin csizma, tizedfizetés Szolnokra, olykor Szegedre, és kisebb ajándékok Egerbe.17 Az adószedők távozásával azonban még nem ért véget Vásárhelyen a megpróbáltatások sora. A sikertelen belgrádi hadműveletek után, 1693 őszén, amikor a szövetséges csapatok visszavonultak e térségből, török— tatár katonaság zúdult a Tisza mellékére, kíméletlenül rabolva, embert s állatot elhurcolva. Ekkor prédálták fel Vásárhelyt is: a lakosság javait elvitték, maguk a polgárok földönfutóvá lettek a szó szoros értelmében, mert egy részük gúnyája nélkül, puszta életét mentve futott a környező helységekbe. Szeged, Győ, Tápé, Solt és Halas fogadták be őket. Sem a város lakóházaiban, sem a városházán, de még az egyháznál sem maradtak meg az ingóságok, a törökök—tatárok mindent magukkal vittek, hogy aztán egy részét Gyulán eladják. Ekkor jutott Vásárhely sorsára Szentes, Földeák, Békés, Vésztő, Szentandrás, és Csanád megyének több községe.18 Nem sokkal ezután járt e vidéken Lambion császári mérnök-tiszt, aki térképet és rövid leírást készítvén Szegedről és környékéről, a Tiszától Gyuláig alig talált lakott helyet. Csak Szentesről jegyezte meg, hogy „falu, magyarok lakják”. Makóról azt írta, hogy „nagy falu, de nem lakják, a házak mind romban hevernek”, Vásárhelyről pedig annyit jegyzett fel, hogy „ ... nagy falu, hol a házak még megvannak, de nem lakják .. ,”19 Az 1693—1696-os évek forrásait lapozva szinte üde színfolt Balla Gergely nagykőrösi nótárius krónikájának 1693-ból való bejegyzése: „Nagy fogyat13 Balogh István: A rendi állam várospolitikája. In: Debrecen története 1693—1349. 2. kötet. (Szerk.: Rácz István) Debrecen, 1981. 92. old. 14 Szeremlei S.: i. m. 168. old. 15 Uo. 173., 180. old. 16 Uo. 174. old. 17 Uo. 170. old. 18 Uo. 184—185. old. — Kristó Gy.: i. m. 199., 201. old. 19 Szeremlei S.: i. m. 187. old. 10
