A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Tímár Lajos: A debreceni értelmiség a két világháború között
hierarchia különböző szintjein lefelé haladva — a fél-periféria jelleg erősödésével — egyre kevésbé. Ugyanakkor a felépítmény átalakulása a gazdasági mezőnél nagyobb mértékben és szélességben történt meg a fővároson kívüli területeken is. Az állam a félperiféria jellegű területek gazdasági és társadalmi folyamatait is egyre erőteljesebben befolyásolta. A fentebbi sajátosságok következtében az értelmiségen belül a termelés technikai eszközeinek átalakítását és fejlesztését végző réteg döntően Budapestre összpontosult. A korszakban Budapest többfunkciójú központ jellege és lakosságának nagysága miatt az ország iparterületén dolgozó értelmiségének 1920-ban 59,7%-a, 1940-ben pedig már 72,6%-a dolgozott a fővárosban. A munkafolyamatok felügyeletét és ellenőrzését végző értelmiség az ipar arányától függően szóródott szét a településhálózat különböző szintjein. E réteg döntő része természetesen szintén Budapesten összpontosult.2 Mivel a gazdasági szféra monopoltőkés átalakulása Budapesten történt meg a legkiterjedtebben, a finánctőke felső rétege innen ellenőrizte a gazdaság ütőereit. Így az érték nyilvántartását és realizálását végző szakértelmiség is jórészt ide tömörült. (A bank, a pénzügy és biztosítás, a könyvelés, a kereskedelem és hirdetési szakma csúcsszakértői). 1920—40 között a hitel területén dolgozó értelmiségnek mintegy 60%-a Budapesten dolgozott. Hasonló volt Budapest aránya a kereskedelem területén dolgozó értelmiségieknél is.3 4 Az új típusú értelmiség negyedik rétege a tőkés társadalmi viszonyok újratermeléséhez, a felépítményhez és ezen belül az államhoz kapcsolódó csoportjai az egyes települések államigazgatási és közigazgatási súlyának megfelelően szóródtak térbelileg az országon belül. Természetesen Budapestnek, mint fővárosnak, mint az államigazgatás központjának e téren is alapvető szerepe volt. (Az értelmiség ezen rétege nagyjából azonosítható a Gramsci-féle organikus értelmiséggel). Az értelmiség belső tagozódása Debrecen esetében az értelmiség fentebb említet 4 csoportja közül ez utóbbi képviselt jelentősebb arányt. Az értelmiségnek ezen ún. „organikus” rétege és a hagyományos értelmiség között széles átmenet van, tehát nem húzható merev határvonal. Ebből adódóan csak hozzávetőleges statisztikai elkülönítés lehetséges. A fentebb vázolt értelmiségi csoportok közül a felépítményhez és állomhoz kapcsolódó réteg szerepét jól jelzi, hogy a debreceni értelmiségnek 1920-ban mintegy 27%-a a közigazgatás, az igazságszolgáltatás területén, ill. egyházi vonalon dolgozott. Ha ehhez hozzákapcsoljuk a véderő területén dolgozó értelmiségi réteget, akkor a tőkés termelési viszonyok fenntartásához és újratermeléséhez kapcsolódó értelmiségi réteg aránya megközelíti a 35%-ot, míg az ipar területén dolgozó értelmiség aránya csak 6,8% volt/’ Az ipar alacsony értelmiségi ellátottsága még világosabb, ha a kérdést részleteiben vizsgáljuk. Az iparban dolgozó 347 értelmiségi közül a malom- és sütőipar 51 főt, a dohánygyártás 20, a sörte bőr és tollfeldolgozás 26 értelmiségit alkalmazott. A legtöbbet az iparágak közül. Viszonylag sok értelmiségit foglalkoztatott a nyomdaipar (17) a gépgyártás (16) és az 2 Az 1920. évi népszámlálás adataiból számítva. MSK új sorozat. 71. 72. 76. köt. 3 Kovács Imre: Az értelmiség szerkezete Magyarországon a két világháború között. Egyetemi doktori értekezés. 1980. KLTE 102. Did. 4 Uo. 110. old. 66
