A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)

Az 1944. november 18-i Néplap-cikk a következőképpen biztatott: „Nagy vihar vonult át felettünk. Hosszú évek .. . után végre megtermékenyül a föld. Űj csírák mozdulnak benne, a jövő csodálatos termésének körvonalai hatalmasan bontakoznak ki. A munkásság, a bérrabszolgaság láncra vert serege ébred. Helyes ítélettel, határozott léptekkel megindult a jövő útján, a kollektív tulajdon felé... az elhagyott üzemek megtalálják végre az igazi gazdákat. Cselekedjetek munkások! A ti barátotok a gép, csak a ti szavatokra hallgat, ne engedjétek ki a kezetekből! Alakítsatok minél több kollektív üzemet! A fejlődés ezt követeli .. ,”12

Az első hetek forradalmi lendületével megírt cikkben közölt elképzelés; s kollektív tulajdon gyors elérése, a minél több kollektív üzem létrehozása még nem válhatott ugyan valóra. A népi demokratikus forradalom sajátosságából fakadóan még nem kerülhetett napirendre a magántulajdon teljes felszámolása, csupán korlátozása. Ez utóbbi feladatot azután az üzemi bizottságok jól teljesítették is, sőt csupán látszólagos ellentmondásként az általunk előzőekben a tulajdonviszonnyal kapcsolatban mondottakkal (kollektív üzemek lehetősége) több gyárban, vállalatnál „munkaszövetkezetet” hoztak létre a felszabadulást követően már az első hetekben, hónapokban. Ezek a munkaszövetkezetek pedig — mint majd a későbbiekben még bővebben szólunk működésükről — mondhatni teljes irányítói, vezetői lettek üzemeiknek, és csupán nagyon megkérdőjelezett formában, rendszerint csak névlegesen ismerték el a volt tőkés(ek) tulajdonjogát.

Míg a Kommunista Párt helyi lapja a tulajdonviszonyok megváltoztatásának fontosságát ily korán hangsúlyozta, addig a másik munkáspárt, a Szociáldemokrata Párt újságja, a Tiszántúli Népszava riportokban számolt be a már jól működő üzemi bizottságok tevékenységéről, hogy ezáltal követendő példát mutasson más vállalatok kollektíváinak. A Népszava ilyen irányú tevékenységének jellemző megnyilatkozásaként említhetjük az 1945. március 2-án megjelent „Munkában az üzemi bizottság” című cikket. Eszerint a bombatámadásoktól súlyosan érintett Debreceni Textilgyár RT munkásai az elmenekült igazgatók távollétében hozzáfogtak a romok eltakarításához, s a gyárat üzemképes állapotba helyezték.13 Már november közepén kötszert szállítottak a Vörös Hadseregnek (1944-ben!). A nyolctagú üzemi bizottság a munkásság teljes bizalmát élvezi, s a termelés megindítása után rendezte a munkabéreket is, majd újabb és újabb munkagépek kijavításával lehetővé tette elsősorban a régi munkások alkalmazását, nagy gonddal ügyelve azonban arra, hogy „ ... csak azok az alkalmazottak kerülhessenek vissza a vállalat szolgálatába, akik a múltban nem tanúsítottak munkásellenes magatartást. A cikk további részéből kiderül, hogy az iparügyi miniszter rendeletében foglaltakhoz viszonyítva a Textilgyár Rt üzemi bizottsága feladatának tekintette a munkások élelmiszerrel való ellátását, önsegélyző egylet szervezését. Ezeken felül az üzemi bizottság részben a Vörös Hadsereg támogatását felhasználva, részben más forrásokat feltárva, ezer nehézséget leküzdve igyekszik a termeléshez szükséges nyersanyagot előteremteni, miközben az üzem munkásai a szénhiány miatt vállalják a fűtetlen helyiségekben való

12 Néplap, 1944. november 18. és Válogatott dokumentumok Hajdú-Bihar megye munkásmozgalmának felszabadulás utáni történetéről 1944—1945. (Szerk.: Fehér András és Tokody Gyula) Db., 1980. (Továbbiakban: Válogatott dokumentumok I.) 105—106. old.

13 TN. 1945. március 2. és 1946. július 7., valamint Válogatott dokumentumok I. i. m. 284. old.

21