A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Levéltártörténet - Gazdag István: Fejezetek Bihar vármegye levéltárának feudális kori történetéhez
tében szükségessé vált azok bizonyos rendezése, nyilvántartása és egyre tekintélyesebb tömegének megfelelő biztonságos tárolása. Az eddig ismert legrégibb adatunk vármegyei iratok rendezéséről 1610-ből Gömör vármegyéből származik.4 Vármegyénk iratainak sorsáról, történetéről csupán néhány adatunk van a XVII. századból. Tudomásunk szerint a legrégibb irat 1578-ból származó, Rudolf király által Hajnal István részére kiadott armalis.5 A közgyűlés 1634-ben a vármegye pecsétjével ellátott bizonyságlevelet adott ki.6 A vármegye iratanyaga Nagyvárad 1660. évi ostroma, vagy éppen az 1688. évi felszabadítás során elpusztult; tehát a hódoltság megszüntetése tette lehetővé a bihari iratanyag újratermelődését, a levéltári törzsanyag kialakulását.7 Az iratanyag biztonságos elhelyezését az udvar is szorgalmazta, az 1723. évi LXXIII. te. az összes comitatusok kötelességévé tette, hogy a közgyűlések és ítélőszékek tartására alkalmas székházról gondoskodjanak, éspedig olyan befogadó képességű épületekről, amelyek egyúttal az archívum- és rabelhelyezés kérdését is meg tudják oldani. A megyei iratanyag elhelyezésére vonatkozó első információnk 1734-ből való „...mivel a vármegyének nincs semmilyen helyisége (conservatórium) az acták számára és azok a jegyző úr házában minthogy ő leginkább távol van, veszélyben forognak, ezért minthogy a jegyző máshol akar valamilyen épületet emelni, neki anyagot, fuvart és kézi erőt adunk segítségül, miszerént egy alkalmas szobát is építsen, ahol az acták elhelyezést nyerjenek addig amíg a vármegye székháza felépül vagy más alkalmasabb helység rendelkezésre áll”.8 Sajnos iratpusztításokról is számot kell adnunk. A Rákóczi-szabadságharc teljes korszakának iratanyagát megsemmisítették. Feltétlen szólnunk kell a „nemzeti önérzet” nevében elkövetett iratpusztításról. „Pécsy Imre (alispán) II. József halála után a vármegye közgyűlésén azt az indítványt terjesztette elő, hogy a II. József császár korabeli összes iratokat semmisítsék meg, mert azok állandóan a nemzeti érzület arculcsapását hirdetnék. Az indítványt a közgyűlés gr. Teleki Sámuel adminisztrátor heves ellenzése dacára viharos éljenzés mellett elfogadta s az iratokat Nagyváradon, a református templom előtt, a Körös partján megégették.”9 Nagyobbmérvű selejtezés történt az 1819. június 21-én hozott közgyűlési határozat alapján, amely az 1770 után keletkezett adókivetési (adórovási), valamint az 1804., 1811. évi népszámlálási iratok teljes megsemmisítését eredményezte. A közgyűlés 1824-ben újabb „régi, szükségtelen iratokra” terjesztette ki a megsemmisítés engedélyét, ezt az iratpusztító munkát Budaházy Antal levéltáros hajtotta végre, aki 1828-ban tiszti főügyész lett a vármegyében. Utóda, az egyébként képzett szakember; Jakab Mihály 1835-ben a bűnfenyítő iratokat selejtezte ki, holott később minden intézkedése az iratvédelem jelentőségének felismeréséről tanúskodik. 1849-ben az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének rendeletére az összes 4 Föglein Antal: A vármegyei levéltárak Mária Terézia korában L. K. 1935. 158. old. 5 Pauler Gyula: Megyei levéltáraink ismeretéhez. Századok, 1881. 403. old. 6 A helytörténetírás levéltári forrásai 1848-ig. I. (Szerk.: Komoróczy György.) A Hajdú-Bihar megyei Levéltár közleményei 3. sz. Db., 1972. 26. old. 7 Föglein Antal: A vármegyei jegyzőkönpv. L. K. 1938. 150. old. 8 HBmL. IV. B. 410/a. 3. Magyar Törvénytár 1657—1740. 631. old. 9 Bihar vármegye és Nagyvárad. (Szerk.: Borovszky Samu) Bp., 1901. 355. old. 192
