A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Források - Karsai Elek: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az angol és az amerikai levéltárak forrásainak tükrében
matika és fizikai tanszékének vezetője lett. Nem az volt a híre, hogy politikai téren aktív, de egyike volt azoknak a küldötteknek, akiket Horthy Moszkvába küldött, hogy fegyverszünetet kérjenek. Takács Ferenc (Iparügy) sz. 1893-ban, azt mondják róla, hogy üzemtulajdonos és a Gyáriparosok Kamarájának tagja.7 Dr. Valentiny Ágoston (Igazságügy), szegedi születésű, foglalkozására nézve jogász, a Szociáldemokrata Párt régi tagja, a Párt szegedi csoportjának titkára. A szovjet megszállás óta Szeged város polgármestere. Faragó Gábor vezérezredes (Közellátás), sz. 1890-ben, a másik hivatásos tüzértiszt, aki több vezérkari tiszti beosztásban szolgált. 1940—41-ben ő volt a moszkvai magyar katonai attasé. 1943-ban előléptették a csendőrség főfelügyelőjévé. Ő vezette a moszkvai küldöttséget 1944. szeptemberben. Beszél németül, franciául, oroszul és szerb-horvát nyelven, úgy jellemzik mint energikus, jelle- mes és németellenes embert. Molnár Erik (Népjóléti), sz. 1894-ben Kecskeméten, baloldali szociológus, filozófiai, történelmi és politikai könyveket publikált. Jogász és szociáldemokrata. Nagy Imre (Földművelés) lakatos Kaposvárról, és Gábor József (Kereskedelem és Közlekedés), sz. 1892-ben, munkásember fia, mindketten a Kommunista Párt vezetői. Amilyen mértékben ez megítélhető, ez a kormány annak az őszinte próbálkozásnak az eredménye, hogy széleskörű demokratikus koncentrációt hozzanak létre, haladó, de nem kizárólagos alapon. A katonai elemek előtérbe kerülése a kormányalakítás sajátságos körülményeire vezethető vissza, beleértve a jelenlegi és jövőbeli katonai követelményeket. Nagyobb számú tisztet és nem hivatásos kiképzett altisztet bizonyára meg lehet nyerni a várható harcra Németország ellen, Vörös és más tábornokok felhasználásával jobban, mint bármilyen más módon. A kálvinista elemek előtérbe kerülése kétségtelenül részben annak a véletlennek a következménye, hogy a kormány a kálvinista központban, Debrecenben alakult meg, habár az is igaz, hogy a magyar történelemben nem ez az első eset, amikor a kálvinisták vezették a nemzeti függetlenségi mozgalmat. A tábornokokon kívül, a polgárságnak nagyon erős és tehetséges képviselője van Vásáry személyében, de a felső és középosztálybeli elemek a kormányban inkább az állami hivatalnokok és a szabad foglalkozásúak közül kerültek ki, mint a földbirtokosok és tőkések közül. Az ipari munka is megfelelően képviselve van; az, hogy az itt szereplő személyek némileg ismeretlenek, valószínűleg annak a következménye, hogy olyan sok régi munkásvezér még börtönben van, vagy bujkál. Ugyanez igaz a parasztság esetében is. A mezőgazdasági munkásság — hagyományosan a leginkább mellőzött az összes társadalmi osztály között Magyarországon — egy tehetséges harcost tud magáénak Erdei személyében. A program nem szélsőséges; bizonyos értelemben, különösen az ipari munkásság tekintetében, kevésbé szélsőséges, mint a Nyilaskeresztes Mozgalomé volt, amely sokkal tovább ment mint Miklós a Magyarországon levő idejétmúlt osztályviszonyok és intézmények elítélésében. Másfelől, az igazi haladó vezetők Magyarországon mindig fenntartották azt az álláspontot, hogy a nemzeti intézmények, mindent összevéve, kielégítőek lennének, ha legalább haladó és demokratikus szellemnek megfelelő módon irányítanák azokat; és nincs indok kételkedni abban, hogy a debreceni kormány erre őszintén törekszik. A földreformra tett határozott ígéret nagyon fontos. Igaz, a volksbundisták 172