A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Források - Karsai Elek: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az angol és az amerikai levéltárak forrásainak tükrében
és az árulók birtokában levő föld közel sem lenne elegendő arra, hogy csillapítsa az agrárproletariátus földéhségét, ha a háború előtti számukat vesszük; a háború alatti iparosítás azonban, nem számítva a háborús veszteségeket, alaposan megváltoztatták a helyzetet; a programot sem kell, amint azt közhírré tették, maximumként tekinteni. Nagy ígéretet tett arra, hogy a reform radikális lesz. Mindent összevéve, a debreceni kormány személyiségei és programja egyaránt igazolni látszanak azt a valós optimizmust, ami Magyarország jövőjét illeti, mind pedig belpolitikája, mind társadalmi viszonyai, valamint nemzetközi kapcsolatai tekintetében. Géppel írt másolat. — NA — RG 59 Records of the State Department —• 864.01/1—945 1 így van az eredetiben, helyesen: december 2-án 2 Sántha Kálmán 3 Juhász Nagy Sándor 4 Érdemes megemlíteni, hogy Macartney professzor olyan jól ismerte a szóban forgó személyeket, hogy a nevek írása az angol szövegben szinte hibátlan, egyedül Sántha és Faragho nevéből hiányzik a „h” betű — az ékezetek mindenütt a helyükön vannak. 5 Az eredetiben is zárójeles kérdőjel van — helyesen: a „48-as Párt” 5a Tévedés: 1933-tól 1936-ig volt M. B. berlini katonai attasé. 6 a Gyorshadtestről van szó 6 Tévedés: T. J. földmunkás, szociáldemokrata pártfunkcionárius volt, nem volt üzemtulajdonos. Па) Vatican City, 1945. január 12. M. Taylor, a Szentszék mellé delegált amerikai képviselő távirati jelentése a State Departmentnek: Apor báró, volt vatikáni magyar követ elismerte az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, az elismerésnek kellemetlen következményei lettek Apor számára Apor báró arról tájékoztatott engem, hogy december közepe körül,1 amióta köztudott lett elhatározása, miszerint támogatja az Ideiglenes (orosz-párti) Kormányt Magyarországon, helyzete a Vatikánnal szemben megromlott. Mielőtt e lépést megtette, a Vatikántól különleges előjogokat kapott, úgy mint vatikáni élelmiszer fejadagot háztartásához és a vatikáni rádió használatát, annak ellenére, hogy státusát, mint magánszemély státusát tekintették a náci bábkormánynál levő reputációja eredményeként. Az utóbbi időkben azonban ezen előjogokat megvonták. Továbbá, amikor kihallgatást kért Őszentségétől, ami a diplomatáknál megszokott az év első napján, azt közölte vele Mgr. Mon- tini, hogy a kihallgatást későbbre kellene halasztani, mivel ha ezt most teljesítenék, nemsokkal azután, amint bejelentették, hogy ő támogatja az Ideiglenes Kormányt, úgy tűnhetett volna, mintha a pápa helyeselné az ő lépését. Apor báró azt mondta, hogy amíg ő erkölcsi sajnálkozást érzett amiatt, hogy a Vatikán ilyen rideg magatartást tanúsított vele szemben, gyakorlatilag nincs különbség, ha ő az olaszoktól kap diplomáciai ellátást és a Szövetséges [Ellenőrző] 173