A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Források - Dávid Zoltán: Az 1692. évi összeírás forrásértéke

rülményei alapján kérdőjelezhetjük meg, adatait a népesedés- és településtörténeti kutatások eredményei is cáfolják.

Az összeírás Bihar megyét négy járásra osztotta. Az első a megye északkeleti részét, az Érmelléket és a Berettyó felső vidékét foglalta magában, a második járás a Középnyír és Sárrét vidékét, a harmadik a megye középső részét, Nagyvárad környékét, illetve a Rézhegység és Királyerdő közti területet, a negyedik járás a Sebes-Körös felső völgyének helységeit tartalmazta. Település- történeti szempontból Bihar megye nagy vonalakban három részre tagolódik: a hegyek lábáig húzódó síkvidékre, amely a Nagyalföld szerves folytatása, a Sebes-Köröstől északra dombokkal és alacsony hegyekkel tűzdelt vidékre és ettől délre a magas hegységek folyó- és patakvölgyekben sorakozó helységeire. A megye település- és népiségtörténetét a török pusztítások előtti századokban végigkövető Jakó Zsigmond részletes névsorokkal alátámasztott munkájának eredményei szerint a síkságon, az érmelléki dombvidéken és a Körösök völgyében a X—XIII. században alapított magyar községek, a hegyvidéken a XIV— XV. században települt apró román települések feküdtek, végül a két terület érintkezési pontjain eredetileg magyar, később egyre inkább vegyes lakosságú helységek voltak.13 A török hódoltság után a helyzet annyiban változott, hogy a románság elsősorban Nagyváradtól délre a síkságon is előrenyomult, a vegyes lakosságú helységek magyar népessége eltűnt, a folyóvölgyek magyar településhálózata pedig felszakadozott s a beékelődő új falvak között kisebb szigetekre bomlott. Magyar többségét azonban megőrizte, Fényes Elek szerint 1839-ben 209 000-en voltak (az összes lakosság 57%-a). Az arányokat — hogy az összeírás keletkezésének időpontját jobban megközelítsük — az első nép- számlálás 1784. évi adataira vetítve a megye 316 000 lakosából (Debrecen nélkül számolok) közel 200 000-nek kellett magyarnak lennie, hiszen arányuk később kissé csökkent. Ha tehát Mezősi számításai elfogadhatóak volnának, számuk szűk száz esztendő alatt negyvenszeresére növekedett volna. Ez teljesen képtelen állítás, ennyi magyar nem költözhetett Bihar megyébe, hiszen egyetlen környező megyének sem volt magyar népfölöslege. Délről Békés, Csanád, Csongrád, Arad és Zaránd megye megfogyatkozott lakossága mellé bőven érkeztek idegen telepesek. Az első népszámlálás időpontjában Csanád megyében például csupán 9 helységet írtak össze 26 141 fő népességgel.14 Nyugatra a Kunság és Szolnok megye, északra Szabolcs-Szatmár és Ugocsa megye török pusztításait részben a hajdúk letelepítésével kellett enyhíteni, másutt a ruszinok és románok előrenyomulása figyelhető meg a síkvidéki magyar falvak felé.15 Keletről sem érkezhetett sok magyar, hiszen Szilágy megye sorsa Biharéhoz szorosan kapcsolódott, a Királyhágón túl pedig románlakta sáv övezte. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a megye megritkult népességű falvaiba egyáltalán nem érkeztek közelről és távolról magyar telepesek. A török felszabadító háború után meginduló nagy belső átrendeződéskor a jobb életlehetőségek reményében meglehetősen széles néprétegek kerestek új otthont, ha mindenki nem is volt olyan oktalan, hogy őseitől örökölt portáját odahagyva másutt kezdjen új életet. Az elvándorlásra mindenkit nyomós okok kényszerítettek és ezek között a korabeli Magyarországon a földhiányt éppenséggel nem lehet megemlíteni. Leginkább a mostohább természeti adottságok közt élők és a

13 L. a Jakó és Mezősi munkájához készült térképet.

14 Az első magyarországi népszámlálás (1784—1787) Bp., 1960.

15 Szabó István: Ugocsa megye, Bp., 1937.

123