A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Források - Balogh István: Debrecen első jegyzőkönyvei mint történeti források (1547-1552)
nyék, sem az uradalom sorsát, hanem a jegyzőkönyvekben érintett országos eseményekre térünk. A szűkszavú feljegyzések világosan mutatják, hogy az elsősorban helyi eseményeket megörökítő protokollumok ezekből mit láttak szükségesnek feljegyezni. III. Magyarország első földrajzi leírása 1536-ban keletkezett. Szerzője Oláh Miklós, az idő szerint Brüsszelben Mária királyné, II. Lajos özvegyének káplánja, gyóntatója és titkára. A földrajzi leírása tájanként tárgyalja Magyarországot, Tiszántúlról szólva külön veszi Erdélyt, Erdély és a Tisza között elterülő síkságot. „Váradtól nyugatra óriási rónaság terül el, itt találjuk a gazdag Debrecent, amelynek hat országos vására és kiterjedt marhakereskedése van. Ismertem itt egy Bíró Gáspár nevű gazdag polgárt, akinek 10 000 eladó ökre volt. ... Debrecen közelében vannak Angyalháza, Hosszúpályi, Nádudvar és egyéb helységek.”15 Oláh Miklósnak Brüsszelben, a saját emlékezetén kívül nagyon sok forrás nem állhatott rendelkezésére. Tiszántúl ez idő tájt már valóban a szarvasmarhatenyésztés és -kivitel egyik hazai tájkörzete, de Bíró Gáspár nem debreceni, hanem nádudvari polgár volt, János király volt gyermekeinek keresztapja, vendégeskedett is nála. A tízezer ökör alighanem túlzás, de az bizonyos, hogy gazdag marhatőzsér lehetett, nemcsak ő, hanem fiai is űzték ezt a mesterséget. Még ötven év múlva is fiai bérelték a bajomi várhoz tartozó Zámot, akkor már pusztát. Itt állott Bíró Gáspár kertje, ahová a bérelt pusztán kaszált szénát összehordották és azon teleltették a nyáron a legelőn járó gulyáit.16 Debrecenben is akadtak ez időben ilyen tőzsérek, mert peres ügyfélként találkozunk a jegyzőkönyvekben a nevükkel, de a szarvasmarha-kereskedés itt a következő évtizedekben vált a gazdag cívisek fő jövedelmi forrásává. A későbbi nagy tőzsér és főbíró, Duskás Ferenc neve először az 1552/53. évi feljegyzésben fordul elő. A XVI. század közepe táján Debrecen — földesúri mezőváros létére — alighanem a legnépesebb magyar város. A XIV—XV. században a környékén bekövetkezett elnéptelenedés ellenére a későbbi pusztái még népes falvak. Ezek és a távolabbi vidék számára mégis Debrecen a kereskedelmi és ipari ellátó központ. A debreceni kalmárok — a perekből ítélve — rendszeres üzleti kapcsolatban állottak bécsi, nürnbergi és krakkói üzletfeleikkel, mert azok, mint felperesek, a debreceni bíró és esküdtek előtt emeltek panaszt, vagy kértek végrehajtást debreceni polgárok ellen.17 15 Szamota István: Régi utazások Magyarországon. Bp., 1891. 545. old. 16 ZoltaiLajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Db., 1936. 172—173. old. 17 Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1547., 1548—1549., 1550/1551., 1552/1553. Db., 1979—1983. Hajdú-Bihar megyei Levéltár forráskiadványai I—IV. sz. Fordította: Balogh István. Az 1549. évi fordítás Komoróczy György munkája. 1548: 447, 1549: 7, 58, 87, 139, 318, 328, 336, 349, 362, 364, 369; 1550: 132, 364, 420, 539; 1553: 465/4, 474/8. reg. 112
