A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Források - Balogh István: Debrecen első jegyzőkönyvei mint történeti források (1547-1552)
Ez idő alatt vált a város, Barta Boldizsár’ történetírójának szavai szerint Tiszántúl világító lámpásává, „a helvéciai igaz confessió” erősségévé: „Tetszett a jó Istennek, hogy ez sok ostorai között az ő vizének tiszta folyásai vidámítsák meg az Istennek szent lakóhelyét” — így vélekedik 100 esztendő múlva a város történetének első krónikása. Mindezekről elég hézagosán értesülünk Szűcs István feldolgozásából. Várható és remélhető, hogy a most készülőben levő nagy monográfia írói fel fogják tárni e zavaros évtizedek eseményeinek számos — eddig rejtve maradt összefüggéseit. E rövid ismertetés keretében erre nem vállalkozhatunk. Legfeljebb annyira, amennyire az 1547—1557 közti évtizedben keletkezett tanácsi jegyzőkönyvekben szűkszavú utalásokkal jelzett események és hivatkozások megértéséhez szükséges. Ehhez viszont figyelembe kell venni: 1. Tiszántúl és Debrecen sorsára kiható országos eseményeket, 2. a város ez idő jogi állapotát és 3. ezek összevetésével értékelni az eddig már nyomtatásban olvasható jegyzőkönyvben található utalásokat. I. Ehhez tudnunk kell, hogy Debrecen a XV. század óta egy hatalmas, Berettyótól északra az egész Tiszántúl északi felét elfoglaló hatalmas uradalom központja. Az uradalom a XV. században a Hunyadi családé, egészen 1506-ig, Mátyás halála után törvénytelen fia, Corvin János, majd özvegye, Frangepán Beatrix birtokában volt. Utána két évig Szatmári György — az akkor pécsi püspök —, majd Szapolyai János volt a földesura. 1526-ban János király két hívének, a Biharban birtokos Ártándi testvéreknek adományozta. 1527 telén maga is itt lakott, az egyik nemesi udvarház özvegy gazdasszonyánál, Kardos Imrénénél, akinek családja részére eltávozása után kiváltságlevelet adott, s ebben mentesítette házát a mezővárosi magisztrátusjoghatósága alól. A ház a mostani Szabadság étterem helyén állott; a mai étterem földszinti része talán már ezidőben megvolt. Az uradalom akkorra már némileg megkisebbedett, de 1527-ben a több elpusztult középkori falu határát magábafoglaló ősi debreceni határon kívül hozzátartozott még Dorog, Varjas, Dob, Nánás, Hatház, Macs, Téglás, Hegyes, valamint az ugyancsak mezővárosi joggal élő Balmazújváros is. A két Ártándi testvért 1532-ben Gritti Alajos, I. János magyarországi helytartója kivégeztette, az uradalom visszaszállott János királyra, aki 1535 körül diplomatájának, Laszky Jeromosnak adományozta. Laszky Erdélyből Lengyelországba utaztában ez évben megszállott Debrecenben, az akkor még fennálló ferences kolostorba hívatta a város elöljáróit, elfogatta és túszul magával vitte őket Késmárkra és csak 8000 Ft váltságdíj fejében engedte el. Az akkori bíró Sike Péter családja fizetett ki 6000 Ft-ot, ezt a város 1547-ben adta meg nekik. Erre már az itt ismertetett jegyzőkönyvben is van egy homályos utalás.3 3 Vö.: Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme Db. 1870. I. 101. old. 108
