A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Források - Balogh István: Debrecen első jegyzőkönyvei mint történeti források (1547-1552)

Laszky eltávozta után a mezőváros ismét I. János tulajdonába jutott és enyingi Török Bálintnak adományozta, mivel az a Ferdinánddal való háborújában hozzája csatlakozott és I. Ferdinánd a család dunántúli birtokait, Szigetvárt és Pápát elkobozta. Az uradalom értékét az adománylevél 16 000 Ft-ban határozta meg.

Az országos politika hullámverése ez idő tájt elérte a Tiszántúlt is. Az 1538. febr. 24-én megkötött nagyváradi egyezség szerint a két király megtartotta a birtokában levő területeket. János király uralma Kassától és a Tisza vonalától keletre eső országrészre terjedt ki.

János halála után azonban ez az országrész is Ferdinánd uralma alá volt kerülendő.

Mivel félő volt, hogy a szultám a váradi egyezség hírére Erdélyt megtámadja, Ferdinánd néhány ezer főnyi sereget küldött a Tiszántúlra az év nyarán. A sereg el is jutott Debrecenig, de a török támadás elmaradt, és a sereg eredmény nélkül tért vissza.4

János uralkodásának utolsó éveiben Tiszántúl, Debrecent is beleértve, vitathatatlanul az ő uralma alatt volt, de Szabolcsban és Szatmárban, a nagy- birtokos Báthori, Zemplénben a Perényi család Ferdinánd hívei maradtak és e három megyében János király nem tudta az uralmát gyakorolni.

János halála, majd Budának 1541-ben a török általi elfoglalása után az ország keleti fele — Erdély kivételével — kénytelen volt János Zsigmond, illetve a nevében kormányzó Fráter György uralmát elismerni. Ezt a tiszántúli megyéknek 1541. október 18-án Debrecenben tartott részországgyűlése is megerősítette.5

Ez még nem jelentette az erdélyi fejedelemséghez csatolást, erről csak a következő évben Derecskén tartott részgyűlésen határoztak, a Buda visszafoglalására küldött királyi sereg kudarca után, azzal, hogy hozzájárulnak a török részére fizetendő erdélyi adóhoz.6 Ezt a határozatot 1544-ben és 1545-ben újból megerősítették.7

János Zsigmond uralma egyelőre a Ferdinánd és Szulejmán között 1547- ben megkötött, öt évre szóló fegyverszünet következtében Heves, Abaúj, Zemplén, Sáros, Ung, Torna, Szabolcs és Külső Szolnok megyében megszilárdult. 1556-ban Bihar, Szatmár, Külső Szolnok és Máramaros megyékből alakult ki az Erdélyhez tartozó Részek (Partium) néven az erdélyi fejedelemség magyar- országi birtokterülete. Debrecen Bihar megyében feküdt, e körülmény és az enyingi Török család földesurasága révén Erdélyhez tartozott.

Az 1547-i egyezség alapján a két, illetve már három országrész kereskedői szabadon kereskedhettek egymás területén. Ezért már az első jegyzőkönyvben találkozunk olyan szórványos perekkel, amelyek a budai és nándorfehérvári kereskedőknek a debreceni üzletfeleikkel való kapcsolatát említik.

Debrecen további sorsára az enyingi Török földesurasága volt a döntő. Erre igen sok utalást találunk a jegyzőkönyvekben.

Azt, hogy Török Bálint megfordult-e Debrecenben, nem tudjuk, de az uradalom későbbi igazgatása és a központul szolgáló mezőváros és az urada4 Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. Bp., 1979. 60—62., 123—124. old. — Szűcs /.: i. m. 175. old. — 1529. ápr. 6. TT. 1901. 475-A76. old.

5 Barta G.: i. m. 79. old. — Acsády Ignác: Magyarország három részre oszlásának története 1526— 1608. In: A magyar nemzet története (Szerk.: Szilágyi Sándor). Bp., 1897. V. 224—225., 228. old.

6 Barta G.: I. m. 83., 88. old., Vö. még: Történelmi Tár 1879. 31. 324. 238. old.

7 Szűcs I.: i. m. 181. old.

109