A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Tanulmányok - Bajkó Mátyás: Adalékok a tiszántúl iskolakultúra felvilágosodáskori történetéhez
a különböző települések iskoláztatásának a története nélkülözhetetlen része az egésznek, az iskolakultúrának. Erre az eljárásra készteti a kutatót a regionális és az országos jellegű levéltárak fondrendszere is.2 Kutatásmódszertani szemszögből ezért helyesebben jár el az iskola- kultúra kutatója, ha az egyes iskolák történetének kutatásán keresztül jut el egy regionális terület, egy megye, vagy pl. a Tiszántúl iskolakultúrájának, és végül az egész magyar, esetleg az egyetemes iskolakultúra kutatásához. Fogalmi szempontból persze az iskolakultúra felől, vagyis a gyűjtő fogalom oldaláról is közelíthetünk a résznek, az iskolatörténet fogalmának a meghatározásához. A magunk részéről azonban az előbbi módszert választjuk. A levéltári forráskutatás logikája is megköveteli, hogy az apró részekből, az adatokból, a kéziratcsomók egyenkénti „kicédulázásának” jegyzeteiből előbb egy-egy iskola, esetleg település iskoláztatása álljon előttünk. Ezt önmagában fel is dolgozhatjuk és korszakról korszakra közzé is tehetjük. Itt tartunk jelenleg a hajdúvárosok iskoláinak történetével, vagy a debreceni kollégium partikuláris intézményeinek a feldolgozásával. Ahhoz azonban, hogy akár a Hajdúság iskolakultúrájának, vagy a debreceni kollégium partikuláris intézményeinek, illetőleg a debreceni tankerület általános története elkészüljön, föl kell tárni előbb minden hajdú város, minden partikula történetét; de legalábbis a fontosabb iskolák vagy települések iskolatörténetét.3 Ezek után az iskolatörténet fogalmára vonatkozólag megállapíthatjuk, hogy az iskolatörténet bizonyos fokig maga is helytörténet, különösen kutatásmódszertani vonatkozásban. Az iskolatörténet forrásterülete és kutatásmódszertana tehát a helytörténetíráshoz és a neveléstörténethez egyaránt kapcsolja.4 Ezért nem nevezném önálló diszciplínának. Mégis jól elhatárolható mind a helytörténetírástól, mind pedig a neveléstörténettől. „Az iskola ugyanis mint művelődési intézmény a maga sajátos cél- és eszközrendszerével minden korszkban jellegzetes tényezője a történelemnek, pontosabban az emberi kultúra történetének.” — amint azt a legutóbbi egri iskolatörténeti konferencia is megállapította.5 Az iskolakultúra fogalmi definíciója — az előbbiekből kifolyólag — egyszerűnek tűnik. Látszólag ugyanis az adott kor összes iskoláinak tör2 Mervó Zoltánné: Neveléstörténeti adatokat tartalmazó fondok a tanácsi levéltárakban. In: Bevezetés a neveléstörténeti kutatómunkába. (Szerk.: Ködöböcz József) Bp. 1976. 159—178. old. Kiss Dezső: Tájékoztató a magyarországi levéltárakról. Uo. 179—204. old. 3 A hajdúvárosok iskoláinak történetével kapcsolatos kutatási eredmények szorosan összefüggnek ezen települések történeti monográfiáinak a megírásával. Többségük széleskörű levéltári kutatásra épülő iskolatörténeti tanulmányt tartalmaz. Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Polgár történeti monográfiája eredeti forráskutatásokat közöl a település óvodáiról, alsó- és középfokú iskoláztatásáról. A Tiszántúl kiterjedtebb iskolakultúrájára vonatkozó kutatási eredményekre is utalhatunk: Barcsa János: A debreceni kollégium és partikulái. Db., 1905. Vaskó László: A köznevelésügy fejlődése a tiszántúli tankerü- ltben. Db. 1980. Jelentős eredmények elérését várjuk a jelenleg folyó Debrecen- kutatásokkal kapcsolatosan, melyek a legrégibb időktől napjainkig érintik nemcsak a város, hanem a Tiszántúl iskolakultúráját is. Közleményünk részét képezi az idevonatkozó kutatásoknak. 4 Regős János: A helytörténeti-iskolatörténeti kutatómunka kérdései a pedagógus- képző intézmények tudományos diákköri programjában. Bevezetés a neveléstörténeti kutatómunkába, i. m. 232. old. 5 Bajkó Mátyás: Írjunk iskolatörténetet. Köznevelés. 1978. 11. sz. 10. old. 6
