A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Tanulmányok - Bényei Miklós: Bihar megyei észrevételek az 1827. évi tanügyi rendszeres bizottmány munkálatához

ja a protestánsok törvényesített tanügyi autonómiáját szűkebb körre, amelyben „egyedül iskolai-elöljáróiknak ’s tanítóiknak választásában légyen teljes szabadságok.”44

A bihariak úgy gondolták, hogy az imént említett paragrafus életbe léptetésével a különböző felekezetek tanintézetei mindenki előtt — valláskülönbség nélkül — nyitva állnak majd. Egy korábbi királyi rendelet szerint ugyanis a katolikusok csak uralkodói engedéllyel látogathatták a protestáns közép- és főiskolákat.45 Egy másik rendelet pedig azt tiltotta meg a katolikus szülőknek, hogy gyermekeik mellé protestáns házi tanítót fogadjanak.46 Ez utóbbi visszavonását a bihari jelentés kifejezetten követelte.47 A közgyűlés ezt még azzal is megokolta, hogy „az ebbéli korlátolás által a’ természetbe gyökeredzett, és a’ világi törvény által is megállapított atyai- gondoskodásbéli szabadságot nem érdemlett határok közzé szorítottnak ös- mérik.”48 A rendek tehát mind a természeti jogot, mind a nemesi kiváltságokat sértve érezték. Az iskolák, illetve a nevelők szabad megválasztásának tilalma elleni fellépés azonban túlmutat a sérelmi politikán, mégpedig a polgári értelemben vett tanulási, művelődési szabadság irányába.

Egyetértettek a bihari rendek az operátum szerkesztőivel abban, hogy a vallástant mindenütt az illető egyház megbízottjai (papjai, hittanárai) oktassák. Nem fogadták el viszont, hogy e megkülönböztetés más, a vallástannal szorosabban összefüggő tantárgyakat is érintse, mert ez „több kérdésekre szolgáltatna alkalmatosságot”, azaz parttalan és féktelen vitáknak nyitna kaput.49

A megyei közgyűlésen a világi rendek nyomására kiegészítették a bizottsági véleményt egy további kéréssel: az iskolai ösztöndíjak, illetve az ezeket célzó fundációk, ,,a’ mennyiben ezek királyiak, vagy ha egyes személyek által is alapíttattak, de vallásbéli tekintetre szorítva nem volnának, az érdemes ifjak közt vallásbéli tekintet nélkül osztassanak.”50

A reformkor elején vált a hazai polgárosodás egyik központi feladatává a magyar nyelv jogainak kivívása: kormányzati (hivatali) és oktatási nyelvvé tétele. A progresszió képviselői a magyar tannyelvben látták a nemzeti művelődés, tudományosság előmozdításának, az ismeretek terjesztésének és ezen keresztül a társadalmi haladásnak, boldogulásnak az egyik leghatékonyabb eszközét.51

44 Uo. 3. old. A protestáns (református és evangélikus) egyházak vallási és tanügyi autonómiáját az 1791:XXVI. te. biztosította. Vö. Magyar törvénytár. 1740—1835. évi törvénycikkek. Bp. 1901. 169—175. old.

45 E királyi rendelet 1798. december 5-én kelt. L. Egyházi köz-ügyekben 1844-ig kibocsátott k. királyi rendelmények... Nagyszombat, 1846. 205—207. old.

46 Ezt a királyi parancsolatot 1824. február 27-én hozta nyilvánosságra a helytartó- tanács. L. Blasy L.: Egyházi törvény ... Pest, 1844. 16. old.

47 Észrevételei... 8. old.

48 Uo. 9. old.

49 Uo. 4. old.

50 Uo. 9. old.

51 Vö. Varga János: A nemzeti nyelv szerepe a polgári fejlődésben Magyarországon. Történelmi Szemle, 1961. 3. sz. 284—304. old. Arató Endre: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon 1790—1849. Bp. 1960. 2. köt. 34—38. old. Kovács Endre: Szemben a történelemmel. A nemzetiségi kérdés a régi Magyarországon. Bp. 1977. 147—203. old. Szekfü Gyula: Bevezetés. Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. 1790—1848. Bp. 1926. 5—208. old. Bakos József: Nyelv és iskola. Az egri Pedagógiai Főiskola évkönyve I. Eger, 1955. 7—8. old.

26