A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpolitikai törekvései 1911-1918

Az I. világháború alatt az ipari nyersanyagokat központi gazdálkodás alapján osztották ki az iparosoknak. 1915-től kiépültek az anyaggazdálkodás központjai, melyek egy-egy termék elosztását szabályozták. E központok a kormány által létre hozott hadirészvénytársaságok voltak, melyeket az érdekelt nagyobb vállalatok és a minisztériumok képviselőiből alakítottak meg. A vidéki iparosok nagy sérelme volt, hogy nagyon ritka esetben kaptak képviseletet e központokban. 1916 szeptemberében a közgyűlésen ismét hangoztatták, hogy a vidéki ipari és kereskedelmi érdekek nem azonosak a fővárosiakkal, a főváros nagy fölényben van a vidékkel szemben. Ugyanakkor a központi szervekben a vidék nincs képviselve. A kamara szerint a vidék képviselete közérdekből nem hiányozhat a központokból. Ehhez kapcsolódva az Olaj és Zsiradékügyi Bizottság megalakítása előtt a kamara javasolta, hogy debreceni iparosokat is nevezzen ki a miniszter a bizottságba. Egy másik határozatban pedig azt kérték, hogy a Kender- Központ a kisiparosok számára utalja ki a készletek egy részét, mivel előzőleg a gyárak kapták az egész nyersanyagot.18 A kamara felterjesztéseire a kereskedelemügyi miniszter azt közölte, hogy a kijelölt szakemberek állandó tevékenységére van szükség a központi szervekben, akik az üzleti élettel is szoros kapcsolatban vannak. Azért nem lehet vidékieket is bevonni, mert ha Budapestre költöznének elveszítenék az üzleti élettel való kapcsolatukat. A bőrelosztó bizottságban a vidéki kamaráknak 2 tagsági helyük van. Az elnökség javaslata szerint ezt a választ a kamara nem fogadhatja el teljesen, mivel a vidéki képviselők nem laknának Budapesten, csak a központok vezetőségi ülésén lenne joguk részt venni. A javaslat alapján a közgyűlés 1916. december 14-én ismét kérte a vidéki érdekeltség képviseletének a biztosítását.19

A háború utolsó éveiben a vidéki iparosok helyzete ismét nehezebbé vált. Az 1915-ben megalakult szabóipari szövetkezetek kezdetben igen szépen haladtak előre, azonban 1916 végén, 1917 folyamán már álig kaptak munkát. A vidéki szabóipar teljesen munka nélkül állt, mivel nem kaptak megrendelést. A kamarai tárgyaláson a résztvevők ragaszkodtak ahhoz, hogy a katonai és közületi munkáknak arányos részét a vidéki iparosok kapják, az ipari népesség arányában. A kamarának kérnie kell a megígért katonai munkák biztosítását. A szétosztási rendszert felül kell vizsgálni és a szövetkezetek teljesítőképességét kell alapul venni. Az elnökség javasolta, hogy panaszjelentésüket pártolás végett a többi kamarának is küldjék meg. Az 1917. december 11-i közgyűlési határozat az elnökséget felhatalmazta az intézkedésre.20

1918 áprilisában még egyszer felszólalt a debreceni kamara közgyűlése a vidéki ipar érdekében. Az elnökség már korábban kérte, hogy a vidéki ipar kívánságait a miniszter vegye figyelembe. A népruházati ellátó szervezetben a vidékiek képviseletét biztosítsák, s a helyi bizottságokban a ruházati kisipar megbízottja vegyen részt. A konfekcióiparban a vidéki ipartestületek által szervezett alkalmi szövetkezeteket munkával kell ellátni, mivel ezek teljesítőképességüket bizonyították. A vidéki szabóipart a há18 Berend T. 1.—Szuhay M.: A tőkés gazdaság i. m. 132. old. DKI. jkv. 136/1916., 137/1916., 138/1916. sz.

19 DKI. jkv. 220/1916. sz.

20 Uo. 162/1917. sz.

138