A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

vei tilos dolgot. Mégis tesz Nógrádi határozott különbséget a boszorkányok és a boszorkányságot művelők közt, s ezzel tulajdonképpen kimondatlanul is megkülönbözteti a külföldi eredetű, nálunk gyökértelen, többnyire bizo- nyítatlan vádként elhangzó diabolikus boszorkányságot a népi „tudományosságtól”. Ő „nyilvánvaló” és „titkos” boszorkányságról beszél, bár amit mond, azt inkább a „tudatos” és az „öntudatlan” kifejezésekkel lehetne illetni. Szerinte „ami az embert varáslóvá és ördöngös babonássá teszi, nem egyéb, hanem, az ördöggel való teljes cimborálás, midőn valamely személy Istennek adott hitit megrontja és megszegi, sőt testét, lelkét, életit valami bizonyos jegynek szövetsége által a Sátánnak ajánlva, ez bizonyos mutató címere a boszorkányságnak... szóllanak a Sátánnal cimboráit emberek: a halállal kötélt kötöttünk, a tűzzel békességet szerzettünk, a hazugság a mi erős paisunk, a szemfényvesztés a mi dicsekedésünk, sőt a mi jövendölésünk minekünk kedves nyájaskodásunk” (174.). Ezt az értesülést Nógrádi alighanem valamilyen angol „boszorkánypörölyből” merítette, még azt is elfelejtve, hogy kevéssel előbb a stigmát nem tekintette a boszorkányság bizonyos jelének.

A továbbiakban azonban igyekszik mondanivalóját a hazai valósághoz idomítani: „Az ördöggel való frigykötés pedig kétféle: nyilvánvaló, avagy titkos ... A nyilvánvaló, midőn hallható avagy halló szóval neki adja magát ember: én tied leszek és vagyok, csak segíts nekem dolgomban. . . midőn a szó helyében a maga vérével írt a Sátánnak, hogy övé lészen, csak legyen mellette. .. Midőn mind az ördöghöz cimboráit ember s mind a fekete angyal egymásnak ajánlják tökéletesen szolgálatokat és barátságokat” (176). Ilyesmit Debrecenben Nógrádi aligha tapasztalhatott, inkább olvasmányaiból meríthette. Elvégre a fausti mondakör kivirágzásának korában élt. Annál inkább tapasztalhatta Debrecenben azokat a boszorkányos praktikákat, melyek nem az ördögre hivatkozva történtek, hanem „alattom- ban. .. midőn értegetni kezdi valamely ember az ördögi mesterséget... az ellen nem áll.” S ezután felsorolja a kor legfőbb babonáit: a) „Valami jegyeknek élése által és egyéb ördögtül talált, de azonban Istentől megtiltott eszközöknek javallása által, melyeket a varáslótól tanult ember, ilyen a lapátra való ülés, a lófővel való sípolás, a holt ember koponyájából való dő- sölés, a madaraknak szóllásokból való jövendölés, az ágas fej és és ezekhez hasonló több ördögi fraskák, melyekre a varásló tanítja cinkos társát... midőn valaki tanácsolja az ördög tagját, él annak gyógyító kanta írével, annak kenceficélő eszközeinek hitelt ád, ámbátor Isten gyógyítsa is meg, de ugyan amahoz hunyorét...” b) „Valami bizonyos forma által, midőn avagy az utcán elvetett kötés által felebarátodat meg akarod rontani, ónöntés, rostaforgatás által, bizonyos írás avagy fára metszés által gonoszko- dol... midőn valaki az emberek közül a puszta nyeregre felül és nyargaló- dást vár belőle, avagy midőn vizet vészén be a szájába valaki és veres bort avagy franciáit kíván más ember, hogy bocsásson ki a víz helyett” (177— 178.).

Az „alattomban” művelt, a „varáslótól”, de nem közvetlenül az ördögtől tanult varázslásnak, boszorkányságnak Nógrádi által bizonyára nem kimerítő igénnyel, inkább példaképpen felsorolt praktikái a szinte napjainkig élő népi „tudományosságnak” az eljárásai. Egyrészüket valóban különleges varázserő birtokában levőnek tartott egyének művelik, de nagyobb részüket vagy ezektől, vagy bárkitől bárkinek meg lehet tanulni, mert az ősré125