A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben
gi analógiás vagy szimpatetikus mágia műveletei, márpedig ezeknek hatékonyságához elegendő a feltételezett hasonlóság vagy vonzalom. De mint ahogyan a népi hiedelemvilágban, úgy az arról való egyházi vélekedésben sem lehetett világos határt vonni az egyéni varázserő „szubjektív” és a mágikus cselekmény „objektív” hatékonysága között, ezért a XVII. század keresztény egyházai egyöntetűen „ördögi mesterségnek” (Kecskeméti, Nógrádi) vagy „ördögi tudománynak” (debreceni boszorkánypörök) bélyegezték és boszorkányság, bűvölés-bájolás, varázslás, ördöngösség, babona névvel illették a népi mágiát. Ügy látszik, mindezeket a fogalmakat egyaránt alkalmazták mindenféle mágikus praktikára. Kivételt talán az ún. szemfényvesztők, a halottnézők és a jövendőmondók képeztek, akik a boszorkányság általános fogalmán belül bizonyos fokig specialistáknak számítottak. Nógrádi a szemfényvesztőket amolyan bűvészeknek tekinti, akik az ördög segítségével látszatcsodákat tesznek: „a Sátán szemfényvesztés által cselekedte a varáslókban... non realiter, séd apparenter [nem valóságosan, hanem látszólag] azért nem voltának csodák, hanem csak szemfényvesztő bámítások” (186.). Kecskeméti Elekes János is, mint láttuk, az „ördögi mesterség” űzőinek egy részéről azt mondja, hogy „szömfénvesztéssel csalnak”. Konkrét példát egyikük sem hoz fel, de ilyen lehet a szájbavett vízből bor kiköpése, amit Nógrádi említ. Halottnéző sem Kecskemétinél, sem Nógrádinál nem fordul elő, Diószeginél viszont külön csoport, de úgy látszik, Debrecenben nem sorolták őket az „ördögi mesterséget” űzők közé, mert a XVI—XVII. századi boszorkánypörökben ilyen vádat nem emeltek. Nógrádi mintha kételkednék is a halottlátó képességben, mert mikor bizonyos „ellenvetéseket” cáfol, az egyikre, mely szerint „Sámuel prófétát a Sátán feltámasztotta Saul kívánságára” (a halottnéző endori boszorkány esetéről van szó), így válaszol: „az Írás gyakorta úgy szól nekünk, amint látszik a dolog lenni, nem amint vagyon magában, ut evangelium est stultitia [az evangélium bolondság]. Azért itt is, amint látszott a dolog, úgy íratta az Ür, nem amint magában volt” (186.). Eszerint Nógrádi a halottnézést a szemfényvesztés kategóriájába sorolta s talán ezért nem is említette külön, Diószegitől eltérően. A „jövendőmondókat” különösen Kecskeméti emlegeti, s részletesen felsorolja, hogyan és miről jövendölnek, ezekre haragszik is leginkább s fenyegeti őket testi és lelki halállal. Nógrádi egy helyen „csillagnéző, jövendölő és varásló” fogalomösszevonással él (173, máskor meg „madaraknak szóllásokból való jövendölésről” beszél (177.), de a többi mágikus „ördögi fraska” közé sorolva, különösebb hangsúly nélkül. Érdekes, hogy a Kecskemétinél felsorolt sok jóslásfajta közt éppen a madárhangból és a csillagokból való jóslás nem szerepel, viszont ő is, Diószegi is „rostából” jövendölni és „rostát fordítani” a jóslás egyik formájának tekinti, míg Nógrádi „rostaforgatással gonoszkodni” alatt nyilván azt az eljárást érti, mikor a rostát forgatják s közben neveket sorolnak fel; amelyiknél megán a rosta, az a tettes.28 Nógrádi szövegében túlnyomóan azok a „jegyek” és „formák” kerülnek felsorolásra, amelyek a szélesebb értelemben vett és általa is „varázslás, boszorkányság, bűvölés-bájolás, babonaság” általánosító nevekkel iUetett népi mágia kategóriájába tartoznak. Nógrádinál maradt fenn tudtunkkal legkorábban az ördöngös kocsisai viaskodó tudományos ács boszorkánynak minősített, a recens néphiedelemben gyakori alakja: „az embert könnyen előfoghatja a Sátán és oly ácsmestert tehet belőle, aminémőt akar” (163.). Ez a mozzanat átvezet minket a XVII. századi debreceni népi 126
