A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben
kellett ehhez Bethlen Gábor vagy valamely világi hatóság kezdeményezése, mert a kálvinista lelkipásztorok maguktól is mennydörögtek prédikációikban a boszorkányság ellen s követelték annak megbüntetését. Az erdélyi fejedelem hatalmi körén kívül éppen Bethlen trónralépte idejében, 1609 és 1614 között tartotta Dániel könyvét magyarázó beszédeit Kecskeméti Elekes János Sárospatakon, hogy csak egyet idézzünk a kiemelkedő pérdikátorok közül: „Az mágusoknak neve felett böcsületes volt... De annak utánna, ennek igaz utát elhagyván, az mágusoknak neve szállott a papokról és a bölcs emberekről azokra, kik ördögi mesterséget űznek, bűvösökké-bájosokká lesznek, ördöggel kötnek, varázsolnak és szöm- fénvesztéssel egyebeket megcsalnak. Azért most az mágia semmi egyéb, hanem az oldó-kötő ördöngős férfiaknak, babonás bábáknak az ő ördögi csalárd mestersége, mellyel elhitetnek egyebeket, úgy mint kik ördögnek adták magokat. Ennek pedig az mágiának, ördögi praktikának felette sok nemei vadnak, tudni illik 1, mikor vízből... 2, mosdó medöncéből... 3, tükörből ... 4, tűzből... 5, embernek tenyeréből... 6, füstből, ha felmegyen él, ha alátér és elterjed, meghal... 7, rostából mondanak jövendőt, 8, mikor valakinek mákolajjal megkenik az körmét és abból jövendölnek, hol találhatnának eltött kéncsöt. De ki győzné efféle sok ördögi praktikának csak neveit is előszámlálni?” „Az varáslók felette szemtelenek, és efféle jövendőmondóknál semminemű neme az embereknek nem rosszabb, mert arra kötik magukat, melyre semmiképpen nem elégségössek... Ilyen csalárdok azok az mi időnkben, akik azzal mernek kérködni, meg tudják űk mondani, mikor leszen valakinek s holott halála, fia leszön-e vagy leánya, leszön-e valakinek gyermeke avagy nem, leszön-e ura szerelmében avagy nem. Csalárdok az ilyeténök, hitetők, méltók mind ez világi tűzre s mind a pokolbeli Gehennának tüzére.”22 A boszorkánynak mind evilági, mind túlvilági büntetését az európai kálvinizmussal egyetemben a magyarországi református lelkipásztorok Mé- liusztól Nógrádiig egyaránt helyeselték, annak ellenére, hogy az 1575. évi ekklézsia követés után semmiféle nyoma nem maradt annak, hogy a református lelkipásztorok akárcsak tanúként, még kevésbé bíróként tevőlegesen beavatkoztak volna a boszorkánypörökbe. Kárhoztatták a babonaságot, meg is mondották, hogy mit tartanak annak, de óvakodtak egyházi szankciót adni a boszorkányokat sújtó ítéleteknek. Mikor a debreceni egyházmegye kis- zsinata, az esperes (senior) elnöklete alatt összegyűlt lelkészek testületé 1617-ben kimondotta, hogy „ha valaki lopásban, házasságtörésben vagy más bűnben vétkezik, még ha a világi hatóság kegyelmét elnyeri is, vagy bűnei büntetését elveszi is, még akkor is mindenképpen, bűnei bocsánatát kérve, Istent és az egyházat ki kell engesztelnie, hogy a szent gyülekezet soraiba rendesen visszafogadtassék, de akkor aztán tisztességben, becsületben tar22 Kecskeméti Alexis János pérdikációs könyve. Kiad. Szuromi Lajos. Bp. 1974. 137., 155. A magyar népi hiedelmek ritka korai felsorolásai közé tartozó sorait azért is idézzük, hogy Nógrádi és Dömötör T.: i. m. 112. alatt Diószegi Kis István tiszántúli református püspök által 1679-ben felsorolt boszorkányos „tudományokkal” ösz- sze lehessen hasonlítani. Diószegi prédikációja a következei „tudományosokat” nevezi meg: embert igézettel megvesztő, megétető boszorkányok, teheneket és tyúkokat megbűvölő búvös-bájolók szemfényvesztők, halottakról tudakozók, hagymázt mérető, rostát fordító, menyétnek rokkát kötő jövendőmondók. 122 \
