A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
retném, ha éppen Debrecenben állanának elő nehézségek ... mindaddig, amíg nem kapok hírt, vak és süket vagyok a ti ügyeitekben.”44 „Átok az, hogy nem tudok lemenni gyakrabban, hogy lendületet adhatnánk az ügynek.. .”45 Vajon miért volt szükség erre a sürgetésre? Miért pont Debrecenben indult ennyire nehézkesen a szabadszervezeti csoport megalakulása, hogy Toroczkai olykor keserű kifakadásait is kiváltotta? Mi volt az oka a „szervezetlenségnek”, a „közös fellépés hiányának”? — Közöny, érdektelenség? Ma már szinte elképzelhetetlen és teljességgel felidézhetetlen az a légkör, amelyben akkor éltek. A felszabadulás elhatároló erejű élménye, és az ezt közvetlenül követő, kialakult „új kohéziós erők”, amelyek az együvé tartozás érzését-képét hozták létre a demokratikus átalakulás, a földosztás, az újjáépítés lázas tevékenységében, már-már azt éreztették, hogy egyszer s mindenkorra adott az a többség, mely az új tartósságát, véglegességét hiszi és akarja. Ám a belső és külső pártharcok — baloldalon a két munkáspárt között újból és újból kirobbanó ellentétek, jobboldalon pedig a reakció megerősödése és támadása a demokratikus vívmányok ellen —, s a koalíciós választások is megmutatták: mennyien számítottak a régi rend folytathatóságára, valamelyest szükséges javítgatások árán ... A politikai élet ilyen útvesztőjében a művészeti mozgalmak is zűrzavart mutatnak. Mindenki szervezkedett — elsősorban Budapesten. Egyesületeket hoztak létre, a felszabadulás előtti régi csoportok feléledtek és újak alakultak. „Minden ilyen egyesületnek megvolt a maga programja, esztétikája, s tagjai szentül hittek a maguk igazában, elképzelésük üdvözítő jellegében.”46 És az egyesületek között, mivel „...munka- alkalom eleinte alig akadt, a csekélyke lehetőségek megkaparintására ádáz küzdelem kezdődött.”47 Ha ez a küzdelem közvetlenül nem is érintette a debrecenieket, de egyfajta figyelés, várakozás attitűdjét alakította ki bennük. Bár baloldali rokonszenvük jópáruknál maradandó, de a demokratikus elkötelezettségük nem párosult olyan politikai tudással, társadalmi helyzetfelismerő készséggel, ami a napi politikai harcokban útba igazíthatta őket, s ha a jövőt illetően bizakodóak is voltak, a jelen helyzeteinek megítélésében sokszor bizonytalannak minősültek. Ezt a bizonytalanságot mélyítette a Szabadszervezet „kétarcúsága”, az, hogy amíg Pesten „tiszta” érdekvédelmet látott el az egyesületek mellett, addig vidéken, ugyan konkrét művészeti stílus-eszmény programja nélkül — („Semmilyen irányzatnak nem vagyunk propogátorai, de ellenzői sem.”48) —, egyedüli egyesületi szervezőként lépett fel a vidéki egyesületek ellen — azok fokozatos háttérbeszorítására, felszámolására törekedve. Erre utalt Toroczkai egyik Menyhárthoz írt levelében, amelyben a 46 júniusi Debreceni Hét keretében rendezendő tárlatról esett szó: „A ... debreceni hétre vonatkozóan csak annyit, hogy a képzőművészeti részt irányítsa a szakszervezet. Általában szeretném, ha Debrecenben a képzőművészeti életet tisztán (kiemelés -— B. L.) a szakszervezet irányítaná. Ezt a polgármesternek is tudomására kell adni. Fel kell keresni a szakszervezetek megyei titkárát, és vele is közölni kell ezt az akaratot. Nagyon jó volna, ha arra törekednétek, hogy a köztudatba menjen át a szakszervezet — (ti. a Szabad szervezet debreceni csoportja — B. L.) — 44 Lásd: 41. sz. jegyzet. 45 Lásd: 28. sz. jegyzet. 46 Pogány Ö. Gábor: A XX. század magyar festészete. Bp. 1959. Képzőművészeti Alap, 60. old. 47 Uo. 48 Az első számhoz. (Szerkesztőségi cikk) Szabad Művészet, 1947. 1—2. sz. 1. old. 6* 83
