A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Kahler Frigyes: Réczei Sándor naplója. Adalékok a Tiszántúl 1919-1920-as román megszállásának történetéhez
„Az új városi vezetőség a román hadbíróság utasítására letartóztatta a proletárdiktatúra több vezető egyéniségét...” akiket a megszálló hatóságok deportáltak. A „bolsevista propagandisták előállítása végett” júniusban tartott razziák során — a román katonai hatóságok felügyelete mellett szerep jut a városi rendőrség tevékenységének is.26 A megszálló hatóságok azonban ugyanúgy veszélyesnek ítélték a polgári, sőt kifejezetten jobboldali elemeket is, és nem haboztak deportálni a megszállt területen tartózkodó volt császári és királyi magyar katonatiszteket és mindazokat a magyar uralkodó osztályhoz tartozó személyeket, akikkel szemben a legkisebb gyanú felmerült, ami a román királyi hatóságok érdekeit veszélyeztette.^ így került sor — egyszerű gyanúsítás alapján — a Jogász és Tisztviselő Körben kártyázó 17 debreceni polgár letartóztatására és több napos fogságára.27 A megszálló csapatok főparancsnoksága külsőségekben is hangsúlyozta, „a győztes” pozícióját, s ebben nem volt tekintettel a megszállt területek polgárságának nacionalista érzékenységére. Egyik ilyen külsőségekben megnyilvánuló aktus volt a május 10-én a görög katolikus templomban görögkeleti- szertartás szerint megtartott Te Deum, amelyre a megszálló parancsnokság „hívta meg” — a debreceni polgárok képviselőit. Az egyházi szertartást katonai felvonulás — ami egyidejűleg erődemonstráció is volt — követte. Hogy mennyire sértette az esemény a megszállt terület polgárságát, nem kell részleteznünk. Tény, hogy a május 17-i Pétain tábornok tiszteletére rendezett román díszszemle leírásakor Réczei oldalakon keresztül lelkesedik a francia tábornokért.28 Sorai között lehetetlen nem felismerni azt a polgári körökben egyre inkább uralkodóvá váló felfogást, hogy az antant nagy államaival szemben a legyőzötti pozíció előnyösebb, mint az antant csatlósának legyőzöttje lenni. Ezt az inkább délibábos, mint a valóság talaján álló felfogást számos objektív — a későbbiekben tárgyalásra kerülő — körülmény néhány hónap leforgása alatt mozgalommá alakította, amely éppen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a „lovagias” nagy győztes a „lovagias” legyőzött pártfogója legyen. Egyelőre azonban a megszállt terület polgársága egyre inkább kénytelen volt tapasztalni, hogy a megszálló hatóságok tevékenységének ők csupán eszközei és a restauráció megvalósítása a megszálló hatalom igényei szerint történik. Ez jut kifejezésre Magoss György lemondásának valódi okaként előadottakban: „úgy érezte, hogy városának érdekei nehezen hozhatók összhangba a megszálló hatalomnak Bukarestből irányított akaratával”.29 A polgárság magatartásának alakulását azonban végső soron az döntötte el, hogyan alakulnak a megszállás alatt alapvető életfeltételei. E körben döntő volt a közrend — személy- és vagyonbiztonság — a közellátás — elsősorban az élelmiszer, tüzelő, villamos energia — viszonyai, s ez utóbbi alapja pedig a termelés, amire viszont ugyancsak a közbiztonság volt alapvető befolyással. A közbiztonság első komolyabb megrendülését a megszálló csapatok bevonulása okozta azzal, hogy a környékbeli nagyszámú tanya jelentős részét kifosztották. Különösen súlyos helyzetet idézett elő — az élelmiszer, takarmány ruhanemű és készpénz eltulajdonítása mellett — a termelőeszközök — fogatok, igásállatok, szerszámok elvitele. Az a tény, hogy a tanyák fosztogatása miatt 26 R. 33., 59., 111. 27 A tiszteket és más politikai megbízhatatlanokat Brassóba internálták. R. 69. és 28. 28 R. 61 és azt követő oldalak. 29 R. 130. 38
