A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen ipara az első magyar proletárhatalom időszakában

Debrecenben igen nagy volt, s a bennük foglalkoztatott munkások száma sok százra volt tehető. Mégis szocializálásukra csak a rendelet megjelenése után került sor. Ez a „késés” azzal magyarázható, hogy ezek a vállalatok tulajdonképpen nem magántulajdont képviseltek. A proletárdiktatúra helyi vezetői abban a periódusban, amikor öntevékenyen végezték az üzemek köztulajdonba vételét, tehát a szocializálási rendelet megjelenése előtti időszakban, nem is tekintették ezeket magántulajdonúaknak, hanem községi, közösségi birtokban levőknek, így az államosítást nem terjesztették ki rájuk. A március 27-én megjelenő Kormányzótanácsi szocializálási rendelet azonban a városi tulajdonú üzemekre is vonatkozott, így a rendelet megjelenését követően ezeket is államosították. Az 1919. március 27-i eseményekről jelentette a Debrecen sz. kir. város és Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalatnál történtekről az igazgató: „.. .rendelet értelmében utasíttatott a munkásság, hogy alakítson egy üzemi tanácsot, mely három tagból és egy elnökből állott. Ezen kívül kötelességévé tétetett a munkásságnak egy üzembiztos választása is”. Üzemi tanácstagokul László Imre osztályvezetőt, Márta Zoltán szedőt, Trunkó Barna gépmestert választották meg, akik közül Márta Zoltán a tanácselnök tisztét is betöltötte. A későbbiekben — ellentétben az általunk idézett résszel — a jelentésből kitűnik, hogy az üzembiztost nem a nyomda dolgozói választották meg, hanem a városi szocializáló bizottság nevezte ki Erdélyi Károly személyében. A dolgozók közül többen kaptak fontos tisztséget a Tanácsköztársaság idején. Sterbinszky László és Simon János a forradalmi törvényszék vádbiztosai lettek, Kapusi János pedig polgári biztosi megbízást kapott a volt szolgabírói hivatalba.23

Míg a Világítási Vállalathoz (Villany- és Gázgyár) Bruzsa Lőrinczet küldte ki a direktórium termelői biztosul, addig a Közvágóhídhoz két termelőbiztos került; Varga Gábor és Bobák István. A vágóhíd biztosai éjjel-nappal az üzemben tartózkodtak. Érdemes felfigyelni arra, hogy az utóbbi helyre két munkás kinevezése történt meg, míg Bruzsa Lőrinc az ugyanegy vállalatot alkotó, de alapvetően mégis két termelési egységet magába foglaló Világítási Vállalatnál egyedül töltötte be a tisztséget. Valószínűsíthetjük, hogy a helyi direktórium a lakosság és elsősorban a proletariátus ellátásában legnagyobb problémaként jelentkező „húsmizériá”-t akarta a kettős ellenőrzéssel a lehető legtökéletesebben megoldani.24

A szocializálás végrehajtásában módozati eltérést mutatnak a Világítási Vállalatnál, illetve a Köztisztasági Vállalatnál lefolyt események. Mert amíg az előzőeknél egy üzemen belüli dolgozót neveztek ki biztossá, addig az utóbbi helyen nem a vállalat dolgozói sorából jelölték ki a termelőbiztost. Ez derül ki ugyanis a Debreceni Köztisztasági és Fuvarozási Vállalat egy későbbi jelentéséből. Eszerint Nagy Lajos a földművelő munkások szakszervezetének titkára felkereste a vállalatvezetést, s kérdőre vonta őket; miért nem akarják elfogadni Szabó Lajost a direktórium által kinevezett biztost.25

23 HBmL. XVI. 11/b. 2. A nyomda jelentése és Benda Kálmán—Irinyi Károly: A négyszázéves debreceni nyomda Bp. 1961. 224—225. old.

24 HBmL. XVI. 11/b. 2. A közvágóhíd, illetve a Világítási Vállalat jelentése és Szűcs Ernő: A Debreceni Villanygyár története alapítástól 1920-ig (A Tiszántúl villamosításának története 1888—- 1972. Szerk.: dr. Pólya Jenő, Db. 1975. 66—68. old. (Továbbiakban: Szűcs Ernő: Villanygyár).

25 TKHB 270—271. old.

27