A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen ipara az első magyar proletárhatalom időszakában
Sajnálatosan nem közöl adatokat a szocializálásról Debrecen sz. kir. város Téglagyára. Mindössze az állapítható meg Kémery igazgató visszaemlékezéséből, hogy szén hiánya miatt nem üzemeltették a gyárat, s amikor el akarta bocsátani a munkásokat, akkor „... Megbízottjuk felment panaszra a városházára Pányoki elvtárshoz, aki engem felhívott s kijelentette, hogy most már nem én, hanem ők adnak munkát..A közöltekből az hámozható ki, hogy mint termelést nem folytató üzemhez, nem neveztek ki termelési biztost (legalábbis ilyen megbízatásról nem szól a Kémery-féle jelentés), de az üzemet magáénak tekintette a direktórium, olyannyira, hogy saját jogának nyilvánította a munkáselbocsátás, alkalmazás jogát.26 Az eddigiektől eltérően alakult az István gőzmalom esete. A malom a szocializálás időpontjában anyaghiány miatt nem üzemelt, de raktáraiban bizonyos mennyiségű liszt volt felhalmozva. Ezért az üzemben „egy Szentpéteri nevű elvtárs jelent meg rendőrök és más hatósági személyek kíséretében” ellenőrzésre — írja May Andor igazgató. Ez esetben az ellenőrzés a malomban felhalmozott készleteknek a számbavételét jelentette, valamint azt, hogy az itt található lisztet a város közélelmezésének céljára akarta a direktórium biztosítani. E törekvés lehetett az oka annak is, hogy bár a malom nem működött, mégis megválasztották a munkástanácsot, amelynek elsődleges feladata ezek után nyilvánvalóan a készletgazdálkodás ellenőrzése volt.27 Volt olyan gyárjellegű vállalat is, amelynek szocializálása nem történt meg. A „Gebauer Károly fémáru első hazai érckoporsó és gyászkocsi Rt.” tulajdonosa írásából fény derül ennek okára: „... üzemünket nyersanyagok hiánya miatt még a tanácsköztársasági rendszer életbelépése előtt beszüntetni voltunk kénytelenek és ez okból munkásaink nagy részét el kellett bocsátanunk. Hírlapi felhívás folytán mi is beterjesztettük a gyárunk üzemi berendezésére, nyersanyag és árukészletünkre vonatkozó leltárt, a direktórium részéről azonban gyárunk vezetésébe való beavatkozás — nyilván az üzem szünetelése miatt — nem történt”.28 Némileg azonos volt a Szabó Mihály hentesáru cég esete. Ez a vállalat önálló húsfeldolgozást anyaghiány miatt nem folytatott, így szintén „üzemen kívülinek” volt tekinthető. A szocializálást itt sem hajtották végre. Ugyanakkor a Közvágóhídról kiutalt szalonnakészletet, ami a cég üzlethelyiségében volt, rekvirálással igénybe vették.29 Feltétlenül külön kell említést tenni a fürdővállalatok köztulajdonba vételéről. Ezek a vállalkozások általában nem rendelkeztek 20 munkásnál több dolgozóval, mégis népegészégügyi okokból államosítva lettek. Debrecenben ebben az időben a város tulajdonát képező fürdőn kívül két hasonló jellegű jelentősebb vállalkozás volt. Az egyik az Aranybika Szálló Rt. fürdője, a másik a Szikszay család tulajdonát képező Margit-fürdő. Ez utóbbinál játszódott le a debreceni szocializálás egy ritka eseménye. A vállalkozás ügyeinek intézője, Szikszay Margit kérte fel a főgépészt; vegyék az üzem munkásai maguk köztulajdonba a fürdőt, nehogy mások hajtsák végre az államosítást. A direktórium egyébként a többi más közüzemhez hasonlóan csak a szocializálási rendelet 26 HBmL. XVI. 11/b. 2. Téglagyár, Kefegyár. A jelentésben említett Pányoki az Pányoki Lajos, aki a háromtagú városi direktórium mellé rendelt megbízott volt. 27 HBmL. XVI. 11/b. 2. István malom. Szentpéteri István Labancz Andrással együtt a város élelmezési népbiztosai voltak. 28 HBmL. XVI. 11/b. 2. „Gebauer...”. 29 HBmL. XVI. 11/b. 2. Szabó Mihály cég. 28
