A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen ipara az első magyar proletárhatalom időszakában
A szocializálás eddig leírt debreceni eseményei annyiban közösek egymással, hogy az érintett üzemek köztulajdonba vétele minden esetben megelőzte március 26-át, a szocializálási rendelet megjelenését. A továbbiakban olyan vállalatokról számolunk be, amelyek esetében a forrásokból általában nem derül ki a pontos szocializálási dátum, de a jelek arra mutatnak, hogy köztulajdonba vételük március 26. után következett be. Az Első Debreceni Gőzszappangydr (Sesztina Jenő) üzemét március végén szocializálták. Nem sokkal előbb léptek be a gyár dolgozói a vegyipari munkások szakszervezetébe. A dolgozók figyelmét ott hívták fel arra, hogy válasszanak maguk közül három bizalmi férfit.20 A gyár munkásai e pozíciókra Kischka Vincét, Kozma Sándort és Barna Jánost választották. A köztulajdonba vételt követően közölték a tőkéssel, hogy e bizalmiak „tudta és aláírása nélkül sem venni, sem eladni nem szabad”. Ugyanakkor kapott megbízást Schwartz Ferenc eredetileg sörügynök arra, hogy a gyár irodájának munkáját ellenőrizze, s mindennap jelentést tegyen a Szocializáló Bizottságnak az üzem bevételeiről és kiadásairól. A Népakarat 1919. március 28-i száma közli, hogy erre az időpontra megtörtént Debrecenben a vegytisztító üzemek szocializálása is. A Debreceni Katona- és Munkástanács hivatalos lapja nem közli a tisztító üzemek államosításának időpontját, így csupán valószínűsíthetjük, hogy az egyébként nem sok dolgozót alkalmazó ilyen nemű intézményeket csak a szocializálást kimondó rendelet megjelenése után nyilvánították köztulajdonban levőnek. Ezért is jelent meg a szocializálásokról szóló hír csak március 28-án a helyi lapban. Mégpedig a rendelet azon pontja alapján, hogy a vegyipari üzemek nagyságrendre való tekintet nélkül állami tulajdonba kell venni.21 Míg a mosodákat a vegyiparra vonatkozó rendelkezésre tekintettel, de talán a közegészségügyben betöltött szerepük miatt is szocializálták Debrecenben, addig a halastavi üzemet a közellátás biztosítása érdekében vették köztulajdonba. Ez utóbbi üzem sorsáról március 27-én sajátos körülmények között döntöttek. Ezen a napon Páll János elnökletével egy vegyes bizottság ült össze. A bizottságban Hubert József és Vági Gábor a városi direktóriumot, Labancz András pedig a közélelmezési ügyosztályt képviselte. Az előterjesztés szerint „.. .miután gyanú merült fel, hogy a halat elszállítják és a lánckereskedelem útján hozzák forgalomba és Debrecen közönségének alig jut valami belől” szükségesnek látszik, hogy az üzemet a direktórium lefoglalja. A döntés az előterjesztésnek megfelelően történt, s a Népakarat másnapi száma nyíltan közölte a lakossággal a feltételezést és a döntést.22 Külön kell említést tennünk az ún. községi tulajdonú üzemekről. Ezek a létesítmények eredetileg Debrecen város tulajdonát képezték, s létrehozásuk annak idején két fő okból történt. Egyrészt maga a városvezetés a városi életforma kialakításához, esetenként kielégítéséhez tartotta fontosnak a nyomda, a villanygyár, a közvágóhíd, a köztisztasági, stb. vállalatok létesítését. Másrészt ezeknek az üzemeknek a nyereséges működtetésével a város fenntartásához szükséges kiadások fedezetét akarták előteremteni. E vállalatok jelentősége 20 HBmL. XVI. 11/b. 2. Első Debreceni Gózszappangyár. 21 Népakarat, 1919. márc. 28. 22 A Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban 1919. SzerkKomoróczy György. Db. 1959. (Továbbiakban: TKHB). 318. old. 26
