A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Közlemények - Sz. Kürti Katalin: Szüts János hajdúkerületi és Kis András kismarjai piktorról

SZÜTS JÁNOS HAJDÚKERÜLETI ÉS KIS ANDRÁS KISMARJAI PIKTORRÓL

Sz. Kürti Katalin

A felvilágosodás korára a magyar művészet célja, tartalma jelentősen megváltozik: „az értelmi-erkölcsi emelkedés egyik kifejezőjévé, a nemzetté válás eszközévé válik. . . megszűnik kevesek privilégiuma lenni, immár társadalmi rang és a korszerű magatartás kifejezője. E változások révén válik a művész — noha általában igen szerény anyagi körülmények közt él — a társadalom megbecsült tagjává... szinte egy csapásra megszűnik az alázatosság.. . a művész magabiztossága, öntudata növekszik.” —1 írja Zádor Annád Még inkább így van ez a

XIX. század első évtizedeiben, kiváltképp a reformkorban: a nemzeti öntudatára ébredt nemesség, a megerősödött polgárság új mecénásként, megrendelőként jelentkezik, feladatának érzi — a „honi ipar” mellett — a magyar nyelv, az irodalom, a zene, a képzőművészet támogatását. A század elején a klasszicizmus, majd a biedermeier stílus az uralkodó, ezt váltja fel a nemzeti romantika. A magyar biedermeiert szokás táblabíró korszak művészetének nevezni.1 2 Talán többet mondó, kort, hangulatot is jellemző, ha a reformkor művészete kifejezést használjuk. E fogalom felidézi a nemzeti újjászületés pezsgő, művészetet teremtő, alakító időszakát, a közönség és a művészet magára és egymásra találását.

A kibontakozás nehezen indult: a napóleoni háborúk után mélyponton levő gazdasági, politikai helyzet gátja volt a fejlődésnek. A XIX. század eleji művészet a múlt súlyos terheivel indult a fejlődés útjára. Lyka Károly szavai — amelyekkel Pest szobrászatát jellemzi — szinte az egész múlt századi magyar művészetre vonatkoztathatók: „Szegényes élet folyt (Pest) falai közt, kinek kellett volna szobrász munkája? Lakóinak egyetlen problémája a megélhetés volt. Szobrásznak még nem akadt itt keresni valója... ahol nincs pénz, nincs szobrászat” .3

1 Zádor Anna: A felvilágosodás korának művészete — operatív tanulmány a tervezett művészeti kézikönyvhöz. In: Művészettörténeti Értesítő, 1976. XXY. évf. 4. sz. 281—292. Idézet a 286. oldalon.

2 Alapirodalom: Lyka Károly: Magyar művészet 1800—1850 Bp. én. A biedermeierről ezt írja: „ezt a tréfából keletkezett, utóbb Bécsben s nálunk is meghonosodott kifejezést nem használjuk szívesen, mert egyrészt nehézkesen idegen, másrészt a táblabíró-korszak kifejezést nemcsak magyarosabbnak, hanem jellemzőbbnek is véljük. A táblabíró-világ átfogta az egész f élszázadot, a „biedermeier" nem. A táblabíró jellegzetes alakja csak 1850-ben tűnik el, odáig ez a cím volt a legnagyobb kitüntetés, amelyet magyar ember magyar embertől kaphatott (pl. Petőfi esete), hiszen az udvar vagy kormány osztogatta címek már gyanússá tették az így megtiszteltet. A táblabíró címzést viszont a független magyar vármegye osztogatta”. (1. i. m. 5. old.)

3 Lyka Károly: Budapest szobrai Bp. 1955. Idézet a 7—8. oldalon.

171