A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Béres András: Állategészségügy a XIX. század elején a Hortobágyon
való fatum miatt tetemes kárt vallottak”.68 Máskor az uralkodó nagy szárazság fosztotta meg legelőtől az állatállományt. A legelő elszáradása miatt a gulyák külső legelőn levő járásaikon alig élhettek. Ilyenkor megengedték, hogy a város erdeire kaszállójába hajtsák pásztoraik az állatokat azzal a kikötéssel, hogy az egyéni kaszálókra vagy dinnyeföldekre, a szállásokra vigyázzanak. A dög oka sokszor a legelő hiánya, így nem csoda, hogy sokszor a kemény büntetés ellenére juhászok és kondások áthajtják nyájaikat a nagyjószág járásokra, hogy legalább saját jószágaikat mentsék.69 1 83 5-ben a szárazságot egyéb máskor is visszatérő veszedelem tetézte. Sáskák, „szötskök” sokasága a meglevő gyenge legelőt valósággal gyökeréig ledarálta, forró trágyájával elfertőzte, amelyet még az eső is hosszú idő múltán hozhatott helyre.70 Ha sem a tél, sem a forró nyár nem tett kárt, oka lehetett az elhullásnak az is, hogy a jószágtartók a kemény tél után a sáros és rothadt mezőre ideje előtt kihajtatták marháikat. Nem egyszer a posványos helyen legelő állatok közül sok ledobbant. A mostoha időjárás, sok eső, hideg éjszakák, s a bő mező 1837-ben szintén ártalmára volt a jószágnak. Ebben az évben a legelőket széliében kaszálták. A kövér legelő sok betegségnek lett oka, de különösen a vértályog jelentett ilyenkor veszedelmet. Ha a nyári elszáradt legelőn legyengült a jószág, a hideg esős ősz viszontagságai következtében sok állat esett áldozatul.71 A fentieken túl gyakran azért is terjedt a dög, mert „a dögben el esett marhák húsai el nem temetődnek”. Ilyen esetben a magisztrátus a gazdák költségére fogadott napszámosokat akik az állati tetemeket jó mély gödrökbe temet- tették. A döghús fogyasztás egyébként a Hortobágy környéki lakosság körében is gondot okozott. Kiss Orbán fürmender 1815. évi jelentésében arról értesít, hogy: „Csegén számos ház népek ágyba feküsznek a’ köz nép vélekedése szerént a’ miatt, hogy a’ Hortobágyi dögletes gujákból el esett dögök húsait szekerekkel hordták el a’ Gazdák Csegére, ’s azon dög húsokat ették a’ Gazdák házok népével együtt”. Bár erősen tiltották azért még 1829-ben és később is előfordult, hogy „a megdöglött marháknak a’ húsát a szegényebb sorsú emberek nem tsak el nem ássák, hanem meg is eszik”, amely veszedelmes következményekkel jár.72 Ezért létesítettek külön dögtemetőket, s minden gulyához lóval vontatható dögtalyigát is rendszeresítettek.73 Annak érdekében, hogy az állatállomány egyenletes tartását a legelőn jobban lehessen biztosítani, az itatás gondját meg kellett oldani. Az itatás folyókról, vízállásokról történt, s Debrecen városa azért perelte 1710-ben Bö68 HBmL. IV. A. 1011/a. 1816. febr. 3. 42. old. Balogh I.: A jószág teleltetése. .. i. m. 175—212. old. Ecsedi István: A Hortobágy puszta természeti viszonyai, tekintettel a mezőgazdaságra. Szeged, 1908. 69 HBmL. IV. A. 1011/a. 1794. 417. old. 487. sz., 1825. máj. 16. 114. old. 257. sz. 70 HBmL. IV. A. 1011/k. 287/1835. júl. 18. Dr. Könyves Tóth Mihály: Sáskairtás a Hortobágyon. DKK. 1908. 96—101. old. Schenk Jakab: Az 1907. évi sáskajárás a Hortobágyon és a madárvilág. Kny. Aquila. XIV. к. Soó Rezső: A Hortobágy növénytakarója. Debreceni Szemle, 1934. 8. évf. 56—77. old. Kny. is. Debrecen, 1933. 26. old. Zoltai Lajos: Sáskajárása Hortobágyon másfélszáz esztendővel ezelőtt. Debreceni Független Újság 1905. máj. 28. 71 HBmL. IV. A. 1011/a. 1800. márc. 12. 174. old. 164. sz., 1807. szept. 16. 268. old. 890. sz., IV. A. 1011/k. 314/1837. júl. 7. IV. A. 1011/a. máj. 30. 249. old. 936. sz., IV. B. 1109/f. 1046/1852. okt. 15. Benedek Pál: Jelentés az Alsó-Szabolcs-Tiszai Ármentesítő Társulat Választmányához a belvizek levezetésére vonatkozó tervezetről. Debreczen, 1880. 72 HBmL. IV. A. 1011/a. 1815. szept. 6. 274. old. 753. sz., 1829. aug. 17. 371. old. 711. sz., Vö. Tálasi I. i. m. 222. old. 73 HBmL. IV. A. 1011/k. 1810. máj. 4. 71. old. 710. sz. Béres A.: Az esett jószág... i. m. 462—467. old. 87
