A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Béres András: Állategészségügy a XIX. század elején a Hortobágyon
„Intetnek azért a’ ménes tartók, hogy az említett nyavaja nagyobb el terjedésének meg akadályoztatására hiba nélkül való Tsődöröknek, és kantzáknak választásában gondosak és szorgalmatosak legyenek.”47 A ménespásztorokat pedig figyelmeztették, hogy ragadós nyavalyában szenvedő lovakat gondviselésük alá fogadni ne merjenek, mert gyakran a keh és a szőrféreggel fertőzés veszélye is fennáll. A csikókat a kehesség könnyen megtámadja és nem gyógyítható, a nagyobbakat a szörf ér eg kínozza.™ A szarvasmarhákkal közös vályúból itatott lovaknál a dög is terjedhetett mint 1829-ben Szüts István esküdt jelentéséből megismerjük.49 A ménesbeli lovak egészségi állapota általában kielégítőnek mondható, kivéve a rendkívüli éveket. A jelentésekből úgy tűnik, hogy: „igen szép és tetszhető állapotba vágynak”. Ilyenkor is előfordulhatott hiba, különösen a fiatal csikók her élése, vagy bilyogozása során történt valami baj, vagy a többi, — mint 1929-ben is megtörtént — a legnagyobbik csődört összerugdosta, amelyet aztán csak a különös kezelés hozhatott helyre.50 A takonykór lovak esetében nagyon komoly betegségnek számított, ezért a méneseket állandóan figyeltették. A takonynyavalyában szenvedő lovakat ha baromvásárba bevitték haladék nélkül agyonszúrták. Ha az állatokat sárvíz futotta el, menthetetlenül elhullottak. Ennek elejét lehet venni ha ivóvizükbe, — ahogyan ez már a jól elrendezett gazdálkodásnál kialakult — salétromot és konyhasót tesznek, s erről egész évben gondoskodnak.51 A ménesekben talált nyomorult csikó kát, amelyek között egyik-másik czipős (két hátulsó lába körmei előre fordultak), vagy a bélpoklosság nyavalya környékezi (sovány, görbe, formátlan, a többi lovak sem szenvedik maguk között), késedelem nélkül szúrni kellene.52 Juh, sertés Míg a szarvasmarha és lóbetegségekről viszonylag sokat tudhatunk a hivatalos jelentésekből, a juh és sertésállomány állapotáról csak járulékosan értesülünk, ami azt is jelenti, hogy lényegében hasonló jelenségek esetében azonos módon adják ki a rendelkezéseket, az óvó rendszabályokat. Juh dög ellen a rendelkezések betartása nélkülözhetetlenül fontos. A juhokat sem reggel sem este a harmatban nem kell fereszteni, azaz harmatos gyepen nem szabad legeltetni. Meg kell azokat minden büdös és állóvíztől óvni, a nagy forróságban szükséges árnyék alá hajtani, kemény télen otthon tartani. Mikor esik az eső fedél alatt, fergeteg, égi háború idején istállóban kell tartani. Kövér legelőn nem szabad legeltetni, száraz nyárban gyakran kell itatni. Ősszel, amikor a fű sárgulni kezd, ha a szénázás engedi, nem kell mindaddig legelőre hajtani, amíg a fű meg nem fagyott, s újonnan meg nem javult. Ha esős az idő, vagy nedves esztendők következnek, a juhoknak friss szalmát kell az istállóba 47 Uo.: 1807. máj. 25. 203. old. 711. sz. 48 Uo.: 1820. jan. 17. 38—39. old. 1824. jún. 2. 158. old. H. Fekete P.: i. m. 129. old. 49 HBmL. IV. A. 1011/a. 1829. febr. 11. 26. old. 50. sz. 50 HBmL. IV. A. 1011/k. 283/1829. máj. 16., máj. 20. 51 HBmL. IV. A. 1011/a. 1834. dec. 31. 500. old. 1261. sz., IV. A. 1011/k. 272/1835. jún. 12. 52 HBmL. IV. A. 1011/k. 287/1835. júl. 18. 6* 83
