A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Orosz István: Szőlőtermelés a Hajdúkerület városaiban a XVIII-XIX. században
bennük, mint szőlőtőke. A szőlőkben levő sok gyümölcsfa miatt a tanácsok intézkedései között a gyümölcsfákra vonatkozókat is találunk. Nánáson 1803- ban arra utasította a magisztrátus a gazdákat, hogy hernyózzák le büntetés terhe mellett a szőlőben levő fákat.62 A szőlőskertekben termelt fajtákról nagyon kevés adat maradt ránk. Szo- boszlón 1828-ban a Kenderes és Pece szőlőskert gazdái a koránérő, igen édes gohér szőlőjüket már szeptember első hetében erővel le akarták szedni, de a tanács nem adott engedélyt a szüretre.63 T. Szabó Mihály már említett „tengeri szőlőjének” fajtájáról nincs közelebbi ismeretünk. A szőlőművelés évenként ismétlődő folyamatában a nyitás jelentette a kezdetet. A kelet-magyarországi szőlőtermelési gyakorlatnak megfelelően ősszel a Hajdúságban is befedték, tavasszal kinyitották a tőkéket.64 A szőlőtövek életét és a terméseredményeket leginkább befolyásoló metszés formájáról nincsenek közelebbi adataink. A viszonylag magas hozamok alapján azonban azt kell feltételeznünk, hogy Tokaj-Hegyaljával ellentétben nem simára metszettek (kopasz fejmetszés), hanem több szemes csapokat hagytak. A metszőkés viszont, amelyet a 19. század utolsó harmadáig általánosan alkalmaztak a hegyaljai baltás késre hasonlított. Erre enged következtetni egy 1818-ból származó dorogi tanúvallatási jegyzőkönyv, amelyben az ellopott tárgyak között szerepelt „egy kopott, lágy farkú metszőkés, a baltája zsémbes... a nyelén vas karika vagyon.”65 A metszés és a szüret közötti legfontosabb szőlőmunkáról, a kapálásról azt olvashatjuk az 1828. évi Regnicolaris Conscriptionban a hajdúvárosokról, hogy négyszer kapálnak. Ez azért szokatlan, mert a hagyományos szőlővidékeken is csak háromszor kapáltak. A könnyebb talajjal ugyan megmagyarázható lenne a hajdúsági négyszeri kapálás is, ennek szükségességét azonban semmi nem indokolta, hiszen a homokos talajon a gyomosodás sokkal lassúbb volt, mint a hegyvidéki kötött talajokon. Miután az adóösszeírás nem említi a nyitást és a fedést, valószínűleg ezekkel együtt kapáltak négyszer, valójában tehát csak kétszer.66 A nem sorba ültetett tőkéket évente háromszor kötözték. A mélyebben fekvő áradásos réti területeken minden városban nőtt elégséges sás, amelyet kötőfűnek használhattak. Nánáson 1787-ben rendeletet hoztak, hogy „kötő fűért senki ne menjen a más füvén keresztül.”67 Szüretkor a leszedett termést puttonyokban hordták a taposókádakhoz, a taposással és sajtolással nyert mustot hordókba töltötték.68 A mustkészítés helye nem a városi ház, hanem a kertben levő pajta volt. Az alacsony cukorfokú must gyorsan kiforrt, belőle a kataszteri becslőbiztosok szerint „savanyú kerti 62 Uo. V. A. 301/a. 9. k. 1803. 40. old. 63 Uo. V. A. 402/b. 6. k. 1828. 729. old. 64 Nagy Albert 1829-ben 3 váltó forintot fizetett „szőlő nyitásra”. HBmL. IV. A. 502/a. 26. k. 1829. 281. old. 65 Uo. V. A. 101/d. 1818. Fasc. 4. No. 447. 66 O. L. N. 26. Conscr. Regn. 1828 Districtus Hajdonicalis 67 HBmL. V. A. 301/a. 6. k. 1787. 767. old. Hasonló munkafolyamatokról számol be két Duna-Tisza közi helység szőlőművelésében Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében. (Studia Comitatensia, Tanulmányok Pest megye múzeumaiból 3. k.) Szentendre, 1975. 242—251. old. 68 Vitéz Péter bodai szőlőjét „a szüreteléshez tartozó edényekkel és sajtóval” adta el 1840-ben. HBmL. IV. A. 502/a. 31. k. 1840. 120. old. Szoboszlón a tanácsra háramlón Kovács István szőlője két káddal, két jobb, három gyengébb hordóval és egy puttonnyal együtt. Lente Mária Kenderes kerti szőlőjét „pajtástól, 2 hordóval és 1 káddal” adta el 1833-ban Zakar Istvánnak. Uo. V. A. 402/a. 12. k. 1800. 338. old. 11. k. 1833. 211. old. 70
