A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Balogh István: Adatok az alföldi mezővárosok határhasználatához a XIV-XV. században

sok e sajátos gazdasági szerkezete a XVI. század végén, — de méginkább a XVII. században — olyan véglegesen kialakult formát mutat, amely az iratok keletkezése idején már 200 évesnél is idősebb lehetett. Az eddigi közlések az állattartással kapcsolatban álló XVI. századi mezei kerteket, mintegy XIX. századi polgári magántulajdon speciális változatának tüntetik fel. Két csoportjukat különböztetik meg: „pénzes” és „városadománya” kerteket. Ezek birtokosai nemcsak a jobbágyoknál, de a mezővárosi lakosok nagy többségénél is jóval szabadabb, kötetlenebb módon rendelkeztek velük. A közlések alapján úgy tűnik, mintha a XVI. század második felétől kezdve, ugyanazon mezőváros határán belül az egyik birtokot földközösségi keretek között, a másikat ettől függetlenül használták és bírták ugyanazon mezőváros lakói. Ez valóban szembeötlő különbség és kétségtelenül magyarázatra is vár. Mégis úgy véljük, hogy az aránylag késői adatokból a hiányos adatfeltárás miatt sem lehet túlságosan messzemenő következtetéseket levonni, a mezővárosi polgárság földtulajdoni szabadságára és a feltételezett szabad földtulajdon korai (esetleg már XIII. századi) fennállására következtetni.1

A közlők azonban nem jelölik meg, hogy a mezei kertek, amelyeket birtokosaik szinte örökbirtokként, sőt tulajdonként tartottak kezükben, a városhatár melyik részén állottak. A városok saját territoriumán-e, vagy bérelt, zálogos pusztákon? A pusztákat magánemberek (tőzsérek) bérelték-e, vagy a mezőváros kommunitása?

Az kétségtelen, hogy a városok határhasználati módja a gazdálkodási, a nagyarányú piaci árutermelésre berendezkedett állattartási formával volt összefüggésben. A messze piacokat ellátó állattartás és kereskedelem pedig éppen ezekben a mezővárosokban igazolhatóan fontos gazdasági alap volt a jelzett időben. Az is kétségtelen, hogy az állattartó tőzsér gazdák a hazai korakapitalizmus e sajátos formájának hordozói voltak és jelentékeny pénztőke felhalmozói is lehettek. Ennek ellenére sem vagyoni állásuk, sem személyi státusuk, de még a lakóvárosuk jogi státusa sem lehetett elegendő arra, hogy a feudális tulajdonjog századok óta kialakult és megszilárdult rendszerét áttörhette volna.

Az eddig vizsgálat alá vett —- Duna—Tisza közén fekvő — mezővárosok mezei-kertes állattartási formája kialakulásának kezdeteit valóban tehetjük a forma aktaszerű megjelenésénél esetleg másfél évszázaddal korábbra, a XV. század elejére, de ekkorra már a földesúri földtulajdon olyannyira megszilárdult, hogy azt a mezőváros polgárai aligha változtathatták meg lényegesen.

Eddigi kutatásaink szerint, területileg jól elhatárolható néhány alföldi nagyhatárú mezővárosról és esetleg Szegedről lehet szó ebben a vonatkozásban, főleg olyanokról, amelyeknek kialakulása kezdeti korszakára, a XIV—XV. századra nagyon kevés levéltári anyagunk maradt fenn. Ezek pedig abirtok- 1

1 A mezővárosoknak a társadalmi munkamegosztásban és az árucserében vitt XIV. századi szerepére elsőnek Mályusz Elemér mutatott rá és neki köszönhető a két (szőlőművelő és állattartó) típus közti különbségtétel. Mályusz Elemér: A mezővárosi fejlődés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. (Szerk.: Székely György) Bp. 1953. — Az állattartó mezőváros határhasználati rendszerének sajátos elemeit Makkai László tanulmánya emelte ki. Makkai László: A mezővárosi határhasználat kialakulása. Kelemen Lajos emlékkönyv. Bukarest. 1957. — Az ő nyomán halad, de a határhasználat kérdését csupán érintve, s a Makkai megállapítását némi kritikával kezelve Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Bp 1965.=Ért. a tört. tud. köréből. 37.

6