A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Balogh István: Adatok az alföldi mezővárosok határhasználatához a XIV-XV. században
A kastély rétjét már elkülönítették a XIV. században, a kúriáét csak a mentesítés megszerzése után, legkorábban a XV. század végén. Visszakanyarodva a kiinduló ponthoz megállapíthatjuk: Debrecen a XIV— XV. században a mezővárosi átlagot meghaladó széleskörű autonómiája ellenére földesúri mezőváros volt. A földesúr — illetve az őt képviselő officiálisok — akciói az oklevelekben több ízben biztosított jogait, főleg a kisebb regálék használatában (halászat, vámszedés, erdőhasználat) megkísérelték korlátozni, sőt el is venni. Ez arra utal, hogy a mezőváros autonómiája, a kiváltságlevelek ellenére sem volt gazdasági vonatkozásban túl széleskörű, s aligha lehet arra gondolni, hogy az ekkorra már megszilárdult feudális birtok- és tulajdonjog kereteit feszegethette volna. Kétségtelen, hogy a mezőváros egykori, XIII.századi territóriumára vonatkozóan a következő két évszázadban használati jogot érintő földesúri tevékenységgel nem találkozunk, de az sem vitás, hogy a XIV—XV.századi határbővülés — lakott és pusztahelyek használatbavétele — a mezőváros kommunitása számára a földesúri jóváhagyással történt, és a használati rend kialakulásában az uradalomnak döntő része volt (erdő, legelő). A földesúri segítséggel, jóváhagyással, vagy adományozás útján a mezőváros lakói használatába került birtokokból (összterületük kb. 48 000 ha), mintegy 17—20 000 ha volt a rendszeresen vagy alkalmilag legelőnek használt terület, ami azt bizonyítja, hogy Debrecen a XIV—XV. századi mezővárosok állattartó-földművelő típusának jellegzetes példája, annak ellenére, hogy élénk távolsági kereskedelem egyik fontos állomása, vásárközpont és saját lakóin kívül nagy terület ipari-kézműves áruszükségletét elégítette ki. A szántó- és legelőterület a mezőváros akkori — bő számítással is 4500— 5000 főre tehető — népességéhez képest bőségesen elegendő. A XVIII. század közepén, pontosan a XIV—XV. századi legelőként használt határrészen 13 500 db szarvasmarha, 18 000 db juh és 1100 db ló legelt.41 A tartásmód semmiben sem tért el a középkoritól a terület eltartóképessége nem változott, s ha a XIV—XV.században nem is érte el az itt legelő állatállomány a XVIII.századi arányokat, minden okunk megvan feltételezni, hogy a határterület tágítása, a puszták megszerzése legfőbb mozgatórugójának a mezőváros lakói — vagy azok egyrészének — nagyarányú és fokozatosan növekvő állattartásra alapított gazdálkodási rendszerét tekintsük. A feltehetően nem csekély állattőkével rendelkező cívis-tőzsér réteg azonban a város territórumától ezidőben még jól elkülönülten álló, földesúri engedély vagy adománylevél (két esetben közös vétel) révén használt határrészeken (pusztákon) csak használati jogot gyakorolt, birtok- vagy éppen tulajdonjogot még a XVI—XVII. században sem szerzett. The Utilization of Outskirts Round Market-towns on the Plain in the 14th-15th centuries by István Balogh The paper endeavours to supply data to one of the most frequently discussed social and economical problems in the history of Hungary in the Middle-Ages. According to latest findings this type of medieval Hungarian town, e.i. market town, owed her economical existence to vine-growing and animal husbandry. Citizens of these towns worked partly on their own territories, partly on separate pastures, vineyards. People of a market town used their arable lands, pastures, woods and rivers communally, but there were local differences concerning proprietorship and degree of use. 41 A Helytartótanács parancsára 1770—72 között véghezvitt állatszámlálás. OL Helytartó-tanácsi levéltár Mise. Fasc. 9. No. 8. 21
