A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)

Levéltári fórum - Orosz István: A hajdúvárosok agrártörténetének levéltári forrásai a 18-19. században

minden családfő 1 dikát jelentett, a fiákból 8, a lányokból 10, az együtt gazdálkodó testvérekből 8, a cselédekből szintén nyolc, a zsellérekből és házatlan zsellérekből 1-1 alkotott egy dikát. A saját ökrökből 8, a béreltekből 10, a hizlal- takból 12, a fejős tehenekből 8, a meddőkből 12, a harmadfű üszőkből 10, a kétévesekből 16, a magló sertésekből 20, az egy éven felüli juhokból 36, a házakból 6, az 1. osztályú földekből 12, a 2. osztályúakból 14, a 4. osztályúakból pedig 18 köblös, a rétekből 12 hold, a szőlőkből 14 nyilas, a káposztaföldekből 30, a dohányföldekből 30 nyilas, a szárazmalmokból 1, a méhkasokból 40, a mesterségekből 10 alkotott egy dikát.44 45 A kerületre kivetett adóösszeget elosztották a 6 városban conscribált dikák számával, ennyi összeget kellett egy dika után fizetni. Ez természetesen évente változhatott. A hadiadó és a háziadó kivetése együtt történt, arányukra némi fényt vet, hogy Böszörményben 1826-ban 5069 ezüst forintot tett ki a hadiadó, 4470 forintot pedig a háziadó.43 A fizetett adó nagyságában az egyes városok közötti arányok alig változtak. Böszörmény pl. 1840-ben 34, Nánás 26, Szoboszló 25, Dorog 14, Hadház 14, Vámospércs 7 teherrészt fizetett.46

Jelenleg az 1765-1850 közötti 85 évről 45 dikajegyzéket ismerünk, így a mezőgazdaságra vonatkozó adataikat kellő forráskritikával statisztikailag is elemezhetjük. A dikális adóösszeírások forrásértékét sok kritikával illették.47 Mindezeket ki kell egészítenünk speciális, csak a hajdú kerületre vonatkozó elemekkel. Az, hogy kinek a birtokára vetették ki az adót, nem volt független a kerület politikai és társadalmi küzdelmeitől. A 18. század végéig, bár a nemesek egy része időnként már ekkor is tiltakozott az adófizetés ellen, általában mindenkire kivetették az adót, aki a hajdú városok területén ingó és ingatlan javakat bírt. Kivételt csak a kerületi és városi tisztségviselők képeznek, akik az országos helyzetnek megfelelően adómentesek. A belső harc eredményeképpen azonban 1805-től a nánási, 1810-től az összes hajdú városi nemeseket felmentik a személyük után fizetendő adótól. Bár földjük és ingó vagyonuk után továbbra is kellene adót fizetniük, az összeírok jelentései szerint általában meg sem jelennek a conscripitón, javaikat a szomszédok bevallása alapján írják össze, vagy az előző évi dikajegyzékből írják ki. „Látván ezt a Hajdú kerület másik rendű nép osztálya - írja az adóösszeíró - a Hajdúság, hogy bár az adó a Nemességre is felvettetett légyen, de magát az alóli minden terhes következés nélkül kivonta, s nem foghatván meg más oldalról, minként élhet azon hajdú birtokot vele egyaránt tartó nemes több kiváltság s mentességgel, mint ő, kinek ősei a hajdú birtokot véren szerezték, maga sem fizetett adót s nem jelent meg a conscriptiókor''.48 Az elmondottak eléggé magyarázzák miért fogy pl. évről évre az állatállomány a 19. század első két évtizedében a hat hajdú városban. A nemesek főadó alóli felmentésével együtt járt a földek rétek és szőlők kihagyása az összeírásokból, azon az alapon, hogy a hajdúföld nemesi föld s így rovatozás tárgya nem lehet.

A Helytartótanács azonban 1821-ben egy rendelettel mindenkit adófizetésre kötelezett, akinek hajdú föld volt a birtokában s a királyi biztos és a kerület elöljárósága executióval hajtatta be az elmaradt járandóságot is. Aligha vélet44 Uo. IV. A. 502/b. 1787 Fase. V. No. 131.

45 Uo. 1826. Fase. VII. No. 58.

46 Uo. IV. A. 503/a. 1840/41.

47 Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772-1849. évi rovásadó összeírásai. Eger, 1793. 33. old.

48 HBmL IV. A. 502/b. 1835. Fase. II. No. 46.

158