A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)
Levéltári fórum - Orosz István: A hajdúvárosok agrártörténetének levéltári forrásai a 18-19. században
len, hogy az állatlétszám az 1821. évi dikajegyzékben az előző évieknek több mint háromszorosára növekedett. Ez a szám természetesen jobban megközelíti a valóságot, (figyelembe véve, hogy az egy éven aluli borjúkat, csikókat, juhokat, a hízókat és a malacokat soha nem írták össze, tehát ebben az évben sem) mint a korábbi évek összeírásai. A 18. században ugyanez a helyzet az 1764. évi összeíráskor, amelynél maga az összeíró is megjegyzi: „noha az egész országban nintsen praxisban, hogy a lakosok magok jószágaikat hittel adják fel" . . . mégis hit alatt kérdezte ki őket fakultásaikról/'9 A közeli évek adóösszeírásaihoz képest itt is magas az ösz- szeírt állatlétszám. A dicalis conscriptiók reális értékeléséhez a kivetési kulcsok mellett ismernünk kell azokat a belső „jóváírásokat" is, amelyekkel a kivetésnél a kerület vezetői az egyes városok eltérő feltételeit, hátrányait vagy előnyeit próbálták meg kiegyenlíteni. Hajdúszoboszló 1810-ben telepített szőlője után pl. még 1836-ban sem fizettek adót a tulajdonosok. Dettrich Miklós királyi biztos 1846- ban nagy megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy Hadház és Dorog szállásföldjeit az adóösszeírók nem a szántók, hanem a kaszálók között tartják számon. Ez akkor már évtizedek óta így volt, annak ellenére, hogy a szállásföldeket mindenütt ekével élték. A hadháziak arra hivatkoztak, hogy a II. József- korabeli kataszteri felmérésnél is kaszálónak tekintették a .szállásföldjeiket, a kerület vezetői viszont azzal indokolták eljárásukat, hogy így akarták ellensúlyozni a gyengébb minőségű földből eredő hátrányt. Nánáson nem számították az 1824 óta véglegesen kiosztott s az 1840-es években már szántott és vetett réti földeket szántónak. Szoboszló viszonylagos legelőhiányát azzal egyenlítették ki, hogy juhállományának mindig csak kétharmadát írták össze s szántott forgó földjeinek egyik járását legelőnek tekintették. Vámospércsen a bójái kaszálónak csak a felét írták be az összeírásba. Az csaknem minden városban előfordult, hogy a gulyán lévő fejős teheneket a meddők között íratták össze.60 A példákat még folytatni is lehetne. E körülmények ismerete nélkül a dicalis conscriptiók anyagára épült következtetések meglehetősen bizonytalan alapon állnának. Az elmondottak ellenére is hangsúlyozni kell azonban, hogy az adóösszeírások számszerű anyagának hasznosításáról nem szabad lemondani, de a következtetéseket a megbízható összeírásokra kell építeni. Az összeírások mellett a mezőgazdasági termelés forrásanyaga között csaknem teljesen felhasználatlanok voltak a Helytartótanács számára készített jelentések a terméseredményekről, a megtermelt és eladható gabona félékről.49 50 51 E kimutatások családonként közlik az elvetett és termett búza, rozs, árpa és zab mennyiségét, időnként a családban élő kenyérfogyasztók számát, az ellátáshoz szükséges, esetleg a felesleges gabona mennyiségét. 1770-től kezdve két évtizeden keresztül kellett eljuttatni a városi és kerületi összesítéseket a Helytartó- tanácshoz. E kimutatások forrásértéke nem jobb, mint az adóösszeírásoké, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül őket, mert olyan időszakban tartalmaznak statisztikailag is elemezhető adatokat a mezőgazdasági termelés mutatóiról: a bevetett területről, a vetésszerkezetről, a főbb gabonafélék termelésének arányá49 Uo. 1763. Fase. V. No. 176. 50 Uo. IV. A. 502/a. 1792. 507. old. IV. A. 502/b. 1836. Fase. VIII. No. 24. 1840. Fasc. XV. No. 35. 1846. Fase. I. No. 18. 1850. Fase. XV. No. 1. 51 Uo. 1770-76. Fase. IX. No. 41., 58., 63. stb. 1785. Fase. IX. No. 6. 1781. Fase. IX. No. No. 38. stb. 159
