A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)
Tanulmányok - Gazdag István: A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének áttekintése Hajdú-Bihar megyében 1949-1956 között
bizottság álláspontját az elsötitkár - az, hogy minden termelőszövetkezeti csoport legyen legalább 700 holdas és minden tszcs-tagra átlagosan 8 kh föld jusson”.20 A tagszervezést a különböző kampányfeladatok során fokozottabban sikerült a megyei vezetésnek napirendre tűzni. A nádudvari „Sztálin" Tszcs Sztálin 71. születésnapjára 100 tag beszervezését vállalta és versenyre hívta a járás többi szövetkezetét is. Ennek az akciónak az eredményeként jelentős tagtoborzást sikerült elérni. Mégis: a párt és a tanácsi vezetők közös erőfeszítései ellenére már az ősz folyamán látszott, hogy a fejlesztési programot nehezen lehet megvalósítani; ez csendült ki a Megyei Tanács VB állásfoglalásából „... a tszcs fejlesztés nem kampánymunka, hanem azt addig kell vinni, amíg egyéni dolgozó paraszt van.”21 Az 1950. évi fejlesztési programot nem sikerült megvalósítani: „Jobb eredményt kellett volna elérni - állapította meg a megyei pártbizottság titkára" a legközelebbi időben Nádudvarra, Hajdúsámsonra, Hajdúnánásra kell minden erőt bevetni, hogy elérjük a turkevei szintet, (Kiemelés G. I.) minden járásban a súlyponti községeket kell kijelölni, ezek lesznek a példaképek".22 Valószínű, hogy az országos vezetés a fejlesztés terén elmaradt megyék párt- és tanácsi vezetőit a turkevei eredmény elérésére ösztönözték. Az országos vezetés nem a megyei adottságok, gondok és problémák feltárásán alapuló reális fejlesztést kívánta, hanem a gyors felzárkózást a példává emelt Turkevéhez. Hiába hangsúlyozták a megyei vezetők a megszilárdítás elsődlegességét a fejlesztéssel szemben - feladatuk nem lehetett más, mint a turkevei szint minél hamarabbi elérése. 1953 nyarán azonban a Megyei Tanács VB is kedvezően ítélte meg a fejlesztési lehetőségeket „ . . .hatalmas méretű felfutásra számíthatunk, tekintettel a kiépülő öntözési rendszerre".23 Ennek a tervnek a megvalósítását derékba törte Nagy Imre kormányprogramjának elhangzása. A szövetkezetek szervezése nemcsak hogy megtorpant, hanem komoly mértékben vissza is esett. Nagy Imre beszéde után már voltak olyanok, akik a tartalék földeket visszakövetelték.24 A megye több termelőszövetkezetében felvetődött a kilépés gondolata, végül — zömmel középparasztokból álló — 15 termelőszövetkezet és 24 termelőszövetkezeti csoport oszlott fel. A termelőszövetkezeti mozgalom megtorpanása jelezte a szövetkezetekben meglévő feszültségeket és ellentmondásokat. Nyil20 1950. augusztusában a fejlesztés megyeszerte megindult, 63 helyen alakult meg az újonnan belépők csoportja. A megyei Tanács V. B. leszögezte: „Az őszi fejlesztés munkáját minden állami és igazgatási szervnek támogatni kell". A szervező munka koordinálatlansága miatt azonban olyan eset is előfordult, hogy az adóhivatal a nádudvari és toldi csoportokkal szemben 100%-os adóbehajtást rendelt el. HBmL. XXIII. 1/a. 1950. aug. 7. Az őszi fejlesztéssel kapcsolatban a megye több részén felvetődött, hogy a tszcs vezetői nem tekintik szívügyüknek, ebből „... arra lehet következtetni, hogy félnek a csoport területének és tagságának szaporodása folytán keletkező nagyobb felelősség és az ezzel járó több munkától". HBmL. XXIII. 9. Rsz. 816. 1950. júl. 31. 21 HBmL. XXIII. 1/a. 1950. dec. 5. 22 HBmL. XXIII. 1/a. 1951. jan. 6. Az 1951 elején kezdődő szervezési munkákat több tényező akadályozta: a tsz-tagok egy része ellenzi a fejlesztést, a szövetkezetek gazdálkodása nem példaszerű az egyéniek számára, akik jelenleg jobban állnak mint a csoport tagok, a tanácsapparátus létszáma alacsony a nagyszámú szövetkezetekhez. (A debreceni tanács mezőgazdasági osztályának 36 tszcs-t kell irányítani!) HBmL. 1/a. 1951. jan. 23. 23 HBmL. XXIII. 1/a. 1953. jún. 16. 24 HBmL. XXIII. 1/a. 1953. okt. 26. 98
