A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése
ladó gondolatok népszerűségét bizonyítja, hogy a Pesti Hírlap megjelenése után arra fizettek elő, az addig járatott Világ helyett.87 Ebben az évben - 1841 - a diákok kéziratban terjesztették a szatmári 12 pontot; a kockázatos akcióban 33-an vettek részt.88 Mindennél többet mond a diák-társaság politikai arculatáról, hogy a tagok közül meglepően sokan eljutottak a radikális, forradalmi magatartásig, több mint harmincán vállaltak szerepet az 1848-49-es forradalom- és szabadságharcban. A márciusi fiatalok körében találjuk Bulyovszky Gyulát, Emődy Dánielt, Irinyi Józsefet stb., s innen indult Bangó Péter, Sillye Gábor, Üjházy László is.89 A reformkor elején a konzervativizmus uralma még megingathatatlan Debrecenben. Az 1830-as években azonban lendületesen előretörnek a progresszió erői, az 1840-es évek közepére, végére pedig komoly bázisai épülnek ki, az egyházon belül is vannak képviselői. Nem véletlen tehát, hogy amikor 1845. május 14-én Deák Ferenc, Wesselényi Miklós és Vörösmarty Mihály a városban járt, a diákok és a polgárok tömegei élén kivonult üdvözlésükre az elöljáróság küldöttsége és a professzori kar is. Deákot díszpolgárrá is megválasztották.90 Hasonló fogadtatásban részesült egy év múlva Széchenyi István. 1846. augusztus 3-án a színházban való „megjelenését az egész közönség éljen' harsogással tiszteié meg".91 A korszellem hatása tehát a városban is észlelhető. A helyi tapasztalatok szülték Péczely József 1844-ben kelt optimista megjegyzését: bízik a haladás erőinek győzelmében, ,,a' haladási pártot mindig úgy tekintve mint egy növekvő fiatalt, a' Conservativeket mint egy aggott öreget, kit maga az idő gyengit naponként, midőn amazt csak erősiti".92 MŰVELTSÉG ANYAG, KULTÚRAKÖZVETÍTŐK Prédikációk A reformkori Debrecenben a templomba járás általános, az iskolai tanulóknak kötelező.1 A prédikációkban fogalmazódott meg legtisztábban a cívistársadalom világszemléletét, magatartását, erkölcsi felfogását oly nagymértékben meghatározó, puritanizmusba oltott kálvini reformátusság, amelyet még ez idő tájt is a mérsékelt ortodoxia és az aufklérista racionalizmus kettőssége jellemzett: ortodoxia a hitelvekben, racionalizmus a gyakorlati vonatkozásokban. Papjaikat hallgatva a város lakói felelevenítették az iskolában tanult alapvető hittételeket, megismerkedtek az egyház politikai, társadalmi és ideológiai tanításaival. A prédikációkban a bibliai idézetek és hivatkozások vannak túlsúlyban, aztán Kálvin, esetleg néhány nevesebb reformátor, hitszónok gondolatai. A tudományok, a filozófia eredményeire, a szépirodalom és a művészetek új irányzataira való célzás csak elvétve fordul elő bennük. Stílusjegyként jelentkezik a szentimentalizmus és a romantika, valamint a nyelvújítás hatása. Az 1820-1830-as évek prédikációinak monarchista, aulikus álláspontja egyértelmű. A lelkipásztorok szerint az isten kegyelméből uralkodó Ferenc császár az igazság fejedelme, a bölcsesség megtestesítője, alattvalóinak jóságos édesatyja. A király és a tisztviselői iránti engedelmesség a legszentebb kötelességek egyike. Az emberi egyenlőség téveszme, a társadalmi különbség istennek tetsző dolog, a törvények megváltoztatása az isteni rendet fenyegető veszély. Csak az 1830-40-es évek fordulóján jelenik meg a szószékeken előbb a fontolva haladás, majd a reformirányzattal együtt tartó evolúciós fejlődés elve. A hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás azonban még ekkor is kísért. Mindvégig azonos szellemben történt a hívek gyakorlati nevelése. A prédiká198
