A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
Vécsey különös gondot fordított a városi közellátás helyesebb megszervezésére, az ivóvízellátásra, kisebb királyi haszonvételek ésszerűbb hasznosítására, a szeszméretésre, az árverésekre, a vágóhidakra, a kocsmákra.95 Határozottan szembeszegült azzal a gyakorlattal, hogy „a szegényebb polgároktól" 20-40 év óta alig vásároltak a városi kocsmákba bort, miután azok borainak vásárlása „a magisztratuálisok discretiojától" függő módon történik, amit az 1771. december 21-én kiadott figyelmeztetésében helytelenít.96 De hasonlóan figyelemmel kísérte az építkezéseket, a katonaság részére állítandó laktanyák sorsát, a kvártélyhelyek igazságtalan elosztását, a város részére házhelyek jogtalan összevásárlását, az adókivetés aránytalanságait, a gyógyszertárakat, az iskolák állapotát, a katolikus ispotály felállítására irányuló kezdeményezést stb.97 A királyi biztos egyik legnagyobb gondja a házhelyek biztosításából és a telepítések nehézségeiből eredt. Debrecen lakóterületeinek bővítése, valamint a puszták benépesítésének programja összhangban állt Mária Terézia gazdaság- és társadalompolitikai koncepciójával. A XVIII. században a társadalmi mobilitás elég élénk volt, az országban nagyobb fokú belső vándorlás indult meg, amely egyfelől a török által elpusztított területek megtelepítésére, másfelől pedig a kihasználatlanul heverő földbirtokok hasznosítására irányult. De legalább ilyen mértékben törekedtek az ország különböző falvaiban kenyér nélkül maradt jobbágyok, zsellérek a közelfekvő városok védelme alá helyezkedni, mert ott munkalehetőségre számítottak. Debrecenben is, elősorban az 1770-es évek elején, megindult az a folyamat, amely mind a belvárosi üres házhelyeken való építkezést, mind a város árkain kívül történő megtelepedést tartotta kívánatosnak. Vécsey elé több kérvény került, amely a fenti igények kielégítéséhez támogatást kért. Az elszegényedett polgárok közül sokan reméltek házhelyhez jutni, sokan pedig kifejezetten az árkon kívül óhajtottak megtelepedni. De a belvárosi telkek magán- tulajdonban voltak, azoknak szabad forgalmát a város nem befolyásolhatta. Ez indokolta, hogy a királyi biztos kezdeményező lépéseket tegyen az árkon kívüli házhelyek kimérése irányában, mert az ott fekvő telkek közösségi, városi tulajdonban voltak és értékesítésük kizárólag a szenátus - esetleg a két tanács - hatáskörébe tartozott. Ez a körülmény vonta maga után, hogy Vécsey felhívta a tanácsot a külsősoron kialakítható telkek kimutatására, amply 1770. végén elkészült. A kimutatás együttesen tartalmazza a már kimért, valamint a katolikusoknak fentartott házhelyek számát. Eszerint a Nagy Csapó-utcai kapun kívül három tizedben 130, a Hatvan- és Mester-utcai kapuk között, ill. a Váradi kapu előtt 3 házhely kiosztásával számoltak, de a Váradi kapu előtt 69 telket fenntartottak kifejezetten a róm. katolikusok részére.98 A külsősori házhelyek kérvényezői között elsősorban iparosok, kiskereskedők voltak, de általában a szegényebb rétegekhez tartoztak. Csaknem mindnyájan néhány év múlva, a Forgách-féle királyi biztosság idején jutottak házhelyhez. A városban 1771. május 15-én összeírt róm. katolikus családból csak 14 rendelkezett a belvárosban háztulajdonnal, nyilvánvaló, hogy a többiek főként a külsősoron telepedhettek meg. Ez év június 17-én a közgyűléssel Vécsey közölte, hogy addig körülbelül 500 személy kérvényezte a város árkán kívüli házhely kiosztását. A közgyűlés elismerte a kérések jogosultságát, de megoldásukra halasztást kért és kapott, miután a szenátorok szerint a külsősori te82
