A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
városnak, hol a szepesi, vagy a magyar kamara útján juttatta el hozzá. Debrecen a szepesi és a magyar kamarához egyaránt jelentést tartozott tenni; a szepesi kamara 1736. március 2-án szigorúan előírta, hogy a magyar kamarához szóló jelentést is szolgálati úton, a szepesi közvetítésével kell megküldeni.65 Az 1740-es években erősödtek az ellentétek a nagytanács testületé és a szenátus tagjai között. 1740. január 1-én a választott hites közönség újból benyújtotta követeléseit, amelyekben a gazdasági célokon - fajárandóság, földbirtokarányosítás - kívül felmerült az a politikai természetű kívánság is, hogy a für- mendernek legalább évenként négyszer joga legyen önálló, ún. magános ülést összehívnia. Január 5-én a szenátus ehhez azzal a kívánsággal járult hozzá, vigyázzanak, nehogy ,,e szomorú időben valami illetlenség essen közöttünk és a kívül valóknak ne adjunk magunk felől való balitéletet".66 A szenátus legfőbb céljának a vezetés egységét tekintette. Erre az egységre féltékenyen vigyázott mind a kamarai hatóságokkal mind a nagytanács tagjaival szemben. Az államhatalom és az önkormányzat kapcsolatában 1755-ben újabb fordulat következett be. 1754. december 23-án a királynő utasította a város mindkét vezető testületét, hogy a következő széképítéskor a szenátus tagjai közé Fáy János és Ondrejkovics Adám róm. kát. személyeket, a nagytanácsba pedig Viski Pált kooptálja az elhunyt tagok helyére. Az intézkedés ellen a közgyűlés 1755. január 4-én azzal a megokolással tiltakozott, hogy nevezettek korábban semmiféle városi testületnek nem voltak tagjai, sem „jeles polgári tisztséget nem viseltek". Az ügyben a királynő hajthatatlan maradt, hiába fejtette ki nézetét február 23-án a szenátus önálló „supplex libellus"-ban. Végül 1755. április 14-én nevezettek szenátori tagsága befejezett ténnyé vált.67 Elsőízben fordul elő, hogy a szenátorok létszámának kiegészítése főhatósági kinevezéssel és r. kát. személyekkel történt. Ezzel szinte egyidejűleg 1755. szeptember 4-én a magyar kamara szabályzatban újból rögzítette a „norma restauratinonis"-t, amely lényegében megegyezett a korábbi utasításokkal.68 A tisztújítástól függetlenül nem egy felmerülő ügyben királyi biztost küldtek ki, mint 1757 novemberében, amikor a magyar kamara Kruspér István kamarai tanácsost bízta meg a borkimérések módszerei és a borfelügyelők visszaélései tárgyában „az adózó nép" (contribuens plebs) részéről felmerült panaszok kivizsgálásával.69 Megfigyelhető, hogy a szenátus és a polgárság egy része, valamint az utcák képviseletében eljáró választott hites közönség sorait megzavarta a többszöri feljelentés. Az is kétségtelen, hogy a panaszok hatással voltak a város hatalmi szerveinek és az államigazgatás végrehajtó szervezeteinek kapcsolatára, mert nyugtalan légkört teremtettek, amelyek végigkísérték az 1760-as évek történetét. Jelen esetben már nem formális kérdésekről és nemcsak vallásügyi ellentétekről volt szó, hanem a város vezetésén belül mélyreható politikai válságról is. Az ellentétek harca egyelőre — átmenetileg - írásos intézkedésekben és válaszokban zajlott, de rövidesen elérkezett annak az ideje, hogy különleges megbízatású királyi kiküldött kerüljön a város fölé. Bár a választások továbbra is királyi biztos nélkül történtek, a közgyűlés belenyugodott abba, hogy két katolikus szenátorral bővüljön a város kormányzótestülete az 1755-ben kooptált tagok révén; de az már elkerülhetetlen volt, hogy külön közgyűlési bizottság ellenőrizze az 1740-1755. évek elszámolásait, amelyre a szepesi kamara rendeleté alapján került sor 1758. január 21-én; nagy vihart váltott ki az uralkodó 74
