A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
III. A királyi biztosok Debrecenben 1770 előtt Közismert, hogy Debrecen 1361-ben elnyerte a bíróválasztás jogát, formailag a budai jogcsaládhoz tartozó „civitas"-ok sorába emelkedett. De a Deb- . receninek nevezett család kihalása (1404) után ismét földesúri várossá (oppidum privilegiatum) vált, s kezdetben maga Zsigmond király, később mások, 1618-tól pedig az erdélyi fejedelmek magánbirtokához tartozott egészen 1693-ig, amikor újabb királyi kiváltságlevél által elnyerte a szabad királyi városok rangját. Debrecen történetében egy olyan közjogi ellentmondás vonala húzódik, amely más városokban alig ismerhető fel. Gazdagsága és a külkereskedelemben játszott szerepe, országos vásárai révén több más város fölé emelkedett, oltalmat jelentett a környékbeli falvakból árkai mögé menekült jobbágyoknak, akiket a földesurak követeléseivel szemben megvédelmezett. Önálló birtokpolitikát folytatott, jogállását minden földesúri közvetítés nélkül kiváltságlevelek tömegével erősítette meg; függetlenségét ügyes és alkalmazkodó politikájával, főleg az „adomok", ajándékok gyakori osztogatásával fenntartotta, közvetlen kapcsolatot tartott a legfőbb állami méltóságokkal, követei nem egyszer a bécsi udvart is felkeresték, mindenkor valamely újabb kiváltságlevéllel térve vissza. Helyzete több tekintetben hasonlított Nagykanizsa vagy Pécs helyzetéhez, amelyek - Rúzsás szerint - „jogilag nem, de gyakorlatilag majdnem szabad királyi városok voltak", csakhogy azokkal szemben Debrecen még pallósjoggal is rendelkezett.33 Amíg Debrecen minden szabadsága és jogalkotó hatásköre ellenére földesúri városként élt, természetes, hogy királyi biztosok a politikai vagy vagyongazdálkodási élet ellenőrzésében semmiképpen sem vehettek részt. A város nem volt török megszállás alatt, hanem mint „khasz"-birtok közvetlenül a szultánnak adózott, ennél fogva a török kiűzése után Debrecent nem lehetett „visszahódított" területként kincstári irányítás alá vonni, mint Pestet vagy Budát. Ezen a címen nem volt jogalap a város belső életének vizsgálatát a kamara hatósága alá helyezni, hanem kizárólag azoknál az okoknál fogva, amelyekről a korábbiakban már szó volt: az állami abszolutizmus növekedésének jegyében. Egyébként is a város 1690-ig az erdélyi fejedelemséghez tartozott, tehát a bécsi udvar kormányszervei nem szólhattak bele közvetlenül a város ügyeibe. Megváltozott a város szervezetének arculata az 1693. októberében kirobbant felkelés után, amikor - alkalmazkodva más szabad királyi városokhoz - a korábbi laza nagytanács (communitas) szerkezetét átalakították, miközben a járások (kerületek) képviselete helyett az utcák - együtt hat főutca - képviselői kerültek a „Választott Hites Közönség" nevet nyert testületbe. E testület tagjainak választása a főutcák szerint történt, míg azok jelöltjeire a szenátus által kiküldött utcakapitány tett javaslatot. Végső soron tehát szorosabb kapcsolat alakulhatott ki az utcákban élő polgárság és annak képviselete között, bár a jelölés által így is a szenátus akarata, vagy legalább kezdeményezési joga érvényesült. Ebben az esetben pedig „választási demokratizmusról" csak nagyon korlátozott értelemben lehet szó. 1694. január 1. óta a Választott Hites Közönség élén a fürmender (népribun, népszószóló, tribunus plebis, formund), állt, míg az utcák sorrendje szerint kialakított hat asztal (mensa) élén külön- külön egy-egy „praelocutor" állt. A nagytanács tagjai közül kerültek ki az 66
