A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
operatív munkákat végrehajtó tisztviselők, s „subalternusok", akik egy-egy tanácsnok vezetése alatt szervezett bizottság tagjaiként közvetlen kapcsolatot tartottak a lakossággal akár adózási, akár kishaszonvételi, akár segélykérelme- zési stb. ügyekben.34 Az 1695. évi tisztújítás is királyi biztos közbenjötte nélkül történt az 1690. december 15-én kiadott királyi rezolúció ellenére. De feltűnő, hogy az elhalt tanácstagok helyét nem újabb választással, hanem kooptálással töltötték be. Az eredeti szöveg szerint „inclyta Communitas per senatum restauratur'', miután négy esküdt meghalt.35 Minden tisztújításkor, mint említettük, a szenátus jelölte a „tribunus plebis seu magister civium vulgo polgármester" személyét, akinek a kiválasztását előzetes tárgyalás előzte meg a szenátus tagjai között. 1695. január 1-én a négy jelölt közül a Választott Hites Közönség Komáromy Istvánt választotta meg.36 Megváltozott a helyzet azután, hogy Debrecen tárnoki városként közvetlenül kapcsolatba került az országos főhatóságokkal, elsősorban a magyar, illetve a szepesi kamarával. 1693-ban Debrecen kincstári felügyelete a szepesi kamara alá került. Ettől kezdve az állam egyre inkább beleszólt a város bel- ügyeinek döntő kérdéseibe, miközben az önkormányzat tisztségviselőit, vagyonkezelését és főként vallási összetételét törekedett ellenőrizni.37 Királyi biztosság jelenlétével elsőízben 1695-ben találkozunk, de ennek feladata kizárólag az adószedés módjának vizsgálata és bizonyos mennyiségű gabona behajtása volt. Politikai célokkal nem foglalkozott. Ez a bizottság 1695. március 17-én érkezett Debrecenbe Aichpüchl Károly udvari kamarai tanácsos vezetésével, de Debrecenen kívül több szabad királyi városban is tevékenykedett.38 Az első olyan királyi biztos, aki „ad tempus renovandi magistratus" tartózkodott Debrecenben, Kapronczay György tokaji harmincados volt; 1696. január 1-6. között résztvett a széképítésen, miközben megvizsgálta a korábbi számadásokat. Egyetlen esetben igyekezett a szenátus jelölési jogát befolyásolni, amikor indítványozta, hogy Willke György sóhivatali - tehát állami szolgálatban levő katolikus - tisztet válasszák szenátorrá. De e javaslatot maga a néptribun sem tette magáévá azzal, hogy „az ilyen dolog nálunk szokatlan", („res esset nondum hic inter nos consueta"). Hosszas tárgyalás után a javaslatot azzal utasították el, hogy az illető Debrecenben nem birtokos, csak németül beszél. A fenti és az 1697. évi királyi biztost, gr. Oppersdorf Vencel szepesi és magyar kamarai tanácsost a szepesi kamara küldötte ki a választásra, királyi megbízólevél alapján, amelyet a közgyűlésen 1697. január 1-én személyesen mutatott be. Január 4-én már Kállóba távozott, miután fölületesen megvizsgálta a számadásokat. Eltávozásával munkája nem fejeződött be, mert a tanácsülésen bemutatta a szepesi kamara által kiadott utasítását, amely többrétű, távollétében elvégzendő kötelezettséget rótt a városra. Ez az első utasítás előírta, hogy a számadásokat részletes vizsgálat céljából a királyi biztos útján fel kell terjeszteni a szepesi kamarához; kimutatást kell készíteni az egyházi célokía, iskolákra teljesített kiadásokról, a koródákról, az árvajavak kezeléséről, az adóbehajtás módjáról, a polgári vagyonokról, a házak állapotáról, a köztartozásokról, a vásári mértékekről, az elöljárók illetményeiről, a lakosságnak a tanácstagokról alkotott véleményéről. A megbízatás pontjai világosan mutatják, hogy a szepesi kamara és maga az uralkodó széle- sebbkörű jelentést követelt, egyelőre megelégedve az írásbeli válaszokkal és 5* 67
