A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
a helytartóságot, amelyek mind az uralkodó személyében összpontosult állam- hatalom érdekében fejtették ki működésüket. A XVI. századi helytartóság nem volt azonos a XVIII. században szervezett helytartótanáccsal. 1531-ben kezdett állandósulni, bár jogilag csak az 1535. évi 15. t. c. foglalt állást a szervezet életrekeltése mellett.2 Sokkal nagyobb feladatkört látott el a magyar (pozsonyi), majd illetékességén belül a szepesi kamara. Mindezekkel párhuzamosan alakult ki a királyi biztosi intézmény, mint a végrehajtó hatalmat kézbentartó uralkodói ellenőrzés széleskörű eszköze. De éppen azért, mert a biztosok hatáskörének általános szabályozása sohasem történt meg. mindenkor csak személynek szóló egyedi utasítások rögzítették egy- egy feladat körét. Az 1559. évi 7, az 1588. évi 10, az 1609. évi 35, majd az 1649. évi 42. és az 1659. évi 120. törvénycikkek külön is foglalkoznak a biztosokkal, mindenkor a király személyes megbízottaiként említve őket, hogy a XVIII. századi változásokról e helyen ne is szóljunk. Nyilvánvaló, hogy a centrális államgépezet ideiglenes szerveként működtek, tehát feladatuk a rendi ön- kormányzat hatósugarának gyengítése vagy különleges esetekben korlátozása volt, kivételesen országosan felvetődő problémák állami segítséggel, az önkormányzatok erőinek nagyobb összefogásával történő megoldása, mint pl. 1559- ben az éhínség felszámolásának előmozdítása.3 A XVII. század végén többízben felmerült annak a gondolata, hogy a nádori méltóságot meg kell szüntetni és helyébe királyi biztos vagy kormányzó irányításával testületi kormányzószervet kell állítani. Az 1672-ben létrehozott „gubernium" azonban már 1677-ben életképtelennek bizonyult. A rendi hatóságot képviselő nádor a hadügynek, a közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak egyaránt feje maradt. Viszont 1681 után a nádorok lényegében a bécsi udvar állami főhivatalnokainak foghatók fel, amióta a törökök uralmának megszűnése Bécs számára kedvezőbb politikai helyzetet teremtett és Erdély önállósága is megszűnt.4 Az állami közigazgatás szervezeteinek kialakítására irányuló törekvések egyre erőteljesebbé váltak a XVIII. század első negyedétől, főként a Rákóczi- szabadságharc leverése után. Már évtizedekkel korábban felvetődött az össz- monarchia gondolata, az önkormányzatok korlátozásának szándéka. A különböző állampolitikai elképzelések részben a központi kormányszervek felállításával, részben egyedileg mind sűrűbben kinevezett királyi biztosok révén valósultak meg. A központi kormányszervek kialakítására irányuló első lépéseket az 1712-1715. évi országgyűlés által szervezett ún. rendszeres bizottságok révén tették meg. Az országgyűlés vallásügyi, adóügyi, igazságügyi, politikai, köz- igazgatási, katonaügyi, közgazdasági bizottságokat küldött ki, amelyeknek előmunkálatai nyomán, de nem mindenben követve a javaslatokat, az 1720-as évek közepén az országgyűlés meg-, illetve újjászervezte a központi kormányzó testületeket és hivatalokat, közöttük a m. kir. udvari kancelláriát, a m. kir. helytartótanácsot, a m. kir. udvari kamarát, a m. kir. curiát és az alájuk tartozó különböző intézményeket.5 A központi kormányhatóságok azonban korántsem láthatták el mindazokat - a közigazgatást ellenőrző - operatív feladatokat, amelyek a királyi biztosokra hárultak, az önkormányzatok tevékenységének vizsgálata során. Utóbbiak szerepének jelentőségét még az is fokozta, hogy a királyt képviselő főis60
