A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Mervó Zoltánné: A leányok iskolai oktatása Debrecenben a polgári forradalom előtt

A magasabb fokú leánynevelés kérdései

Mint az előző fejezetekből láttuk, Debrecenben a leányok nevelése a XVIII. sz.-ban, de a XIX. sz. első felében is csak az elemi oktatásra korlátozódott. Egyes városokban a vagyonos szülők leányainak magasabb fokú képzését az Orsolyaszüzek, az Angolkisasszonyok és a Notre-Dame apácák irányítása alatt álló nevelőintézetek biztosították. A nagy összegű taníttatási költségek miatt a zárdái nevelésben részesült leányok száma nem volt említésre méltó. A leánynevelés társadalmi igénye sem jelentkezett, hiszen hosszú időn keresztül a nő hivatását a család gondozása, a háztartás jelentette, ehhez pedig elegendőnek vélték az alsó fokú iskola által nyújtott ismereteket. A polgári forradalmat megelőző rendi-nemesi társadalom osztályszemlélete a művelődési törekvéseknek nem kedvezett. A nőnevelés szükségességének gondolata csak az 1790/91. évi országgyűlésen fogalmazódott meg. Új leánynevelő intézetek felállítását sürgette gr. Brunsvik Antal személyében a közoktatási bizottság, „hogy a nemes leányok ne legyenek kénytelenek külföldi intézetekben nevelkedni"; Pálóczy Horváth Ádám, Kazinczy barátja, a nőt már kiemeli a családból, mert hivatalnoki pályára alkalmasnak véli. Meggyőződéssel hirdette, hogy „ha egy királyné koronát viselhet és jól kormányozhat, . . . akkor (a nő) a polgári igazgatás kisebb hivatalait is egészen jól el tudja látni".40

Az 1806-ban kiadott II. Ratio Educationis már valamennyi társadalmi osztályhoz tartozó leány értelmi és erkölcsi nevelését hangsúlyozza, de más-más műveltségi anyagot rendel a köznép, a polgári vagy szegényesebb nemesi réteghez tartozók és az előkelőek számára. Míg a köznép leányai számára a vallástan, olvasás, írás, anyanyelv és a számtan tanítását, addig az előkelőek részére a fentieken kívül magyar, német és francia nyelv oktatását, Magyarország történetének és földrajzának ismertetését írja elő. A Ratio sajnos, csak megnyitotta a leányok képzésének útját, kiépítése azonban elmaradt.

Takács Éva, a magyar nőmozgalom egyik úttörője, a nők szellemi elmaradottságát a férfiakkal szemben a magasabb fokú szellemi művelődés hiányában látja. 1825-ben írja, hogy „ ... az egész hazában csak egy olyan leányiskolával sem dicsekedhetünk, ahol leányaink egy becsületes levélírást, vagy egy házi számadókönyv vitelét, vagy a háznál szükséges számvetést megtanulhassák . . . Ilyen tanítás nemünk számára az egész hazában nincs".41 Fáy András, a reformkor egyik haladó pedagógiai gondolkodója is kifogásolja, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a leányok nevelésére, nem helyezik a nőnevelést állami felügyelet alá, emiatt az csak „Haszonra leső magánvállalkozások zsákmánya". A leánynevelés lassú fejlődésére jellemző, hogy Budán csak 1822-ben nyitják meg az első világi elemi leányiskolát két osztállyal, de azt is német tanítási nyelvvel. Fáy közköltségen felállítandó leánynevelő intézeteket sürget, amelyekben az oktatás mellett - melynek keretében jó tankönyvekből a vallás- és erkölcstan, magyar és német olvasás, írás és számtan, földrajzi és statisztikai világismertetés, a fizika elemei, történelem, egészségtan, háztartás elvei, magyar nyelvtan és irodalom, életbölcsesség, francia nyelv tanítása folyik -, a munkára nevelést is szükségesnek tartja. A varrást rendes tanulmányként említi, de szükségesnek véli, hogy minden intézetnek legyen egy majorja, „hol a leányok a gazdasszonyi és háztartási foglalatosságokban" gyakorlatot szerezhetnek. A zene, ének és rajz tanulását nem teszi kötelezővé, de a táncot mindenki számára ajánlja.42

Fáyn kívül a reformpolitikusok, Széchenyi, Bezerédy, Kossuth a leányne48