Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915

— 37 —

És itt van a rengeteg sok gyűjtö-iv. Máskor ha egy évben beszerénykedett szobánkba egy-egy felvidéki polgártársunk valami zsíros könyvvel, amellyel valami templom vagy iskola számára koldult, hogy felzudultunk az örökös zaklatás miatt! Ma nap-nap után kopogtatnak ajtónkon a kéregető ivekkel s mi adunk, aduink kifogyhatatlan türelemmel. És itt vannak a hangversenyek nem álmodott jövedelmekkel; a sorsjegyek, jótékony bazárok, érmek stb. stb. mind elkapkodják őket. Honnan e rengeteg pénz e drága világban? Mert elvonjuk magunktól, lemondunk sok apró élvezetünkről, kényelmünkről másokért, megtanultunk másokért nélkülözni és áldozatot hozni. Hát a kórháziakról szóljak? Megannyi új alak népesíti be a szomorú épületeket; mimthacsak az égből mind leszálltak volna közénk az irgalom angyalai. Fürge női kezek segédkeznek az orvosoknak; ápolnak, vigasztalnak — fáradnak a mi drága hőseinkért. Béke idején álmodni sem lehetett róla; mit szólna hozzá az uram! mi lenne a házi dolgokkal! S lám, azért az otthoni munka sem marad el, ha nincs is úgy minden, mint békében,— megelégszünk; megtanultunk másokért dolgozni és lemondani. — Mindezekből aztán csak azt akarom következtetni, hogy milyen óriási erők szunnyadnak az alvó Sámsonnak testében; a szociális életnek mennyi fel nem használt tényezője lappang itt bennünk, csak le tudnők dobni az önzés bilincseit kezünkről, lábunkról, szívünkről! Mennyit tehettünk volna, és mennyit tehetnénk ilyen szociális érzékkel béke idejében! De nem tettük és nem tesszük; ehhez nagy szenvedések, nagy tragédiák kellenek, hogy lelkűnkből ezt az érzést kisajtolják kierőszakolják s azért mondtam, hogy a háború és minden csapás nevelő eszköz az Isten kezében. így neveli Isten a tömegeket. És az a jó, hogy a háború csapásai s kötelezettségei nem szűnnek meg a békekötés dátumával. Ezt a mostani munkát — hála Istennek — tovább kell folytatnunk. A drágaság lassankint megszűnik ugyan ,de az árvák, a rokkantak itt maradnak ki nem fizetett adóságképen. De ez nem baj. Tovább nélkülözünk, tovább dolgozunk másokért. És gyermekeink már ebben a levegőben nőinek fel, ők már ezzel a szociális neveltetéssel mennek ki az életbe, értékesíthetik ezt a nagy tanulságot, amelyért nekünk ezt a borzasztó leckepénzt kellett fizetnünk könnyben, pénzben és vérben.