Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915

Ilyen felemelő példák hatása alatt — tisztelt gyülekezet — én sem siratom szentgericzei Nagy Lajos kedves tanítványomat, ki hősi küzdelmek közt ontotta ifjú vérét s halt meg a szerb harctéren a hazáért; hanem lelkem mélyéből áldom s még forróbban szeretem ezt az édes magyar hazát, amelynek ilyen hős fiai vannak, nem sajnálom, hanem magasztalom s még odaadóbban becsülöm azokat a derék szülőket, kiknek ilyen jó gyermekük vala,— és jogosultabb önérzettel, mint eddig, vallom magam azon iskola egyik tanárának, amelynek ilyen nemes növendékei voltak és vannak.

Midőn idestova maholnap két éve végig sikoltott a harci kürt riadója az országon, nagyot dobbant magyar ífjaink szive. Szent lelkesedéssel, minővel e nagy világon e kivid talán egy nemzet ifjúsága sem képes hevülni, sorakoztak a büszkén lengő háromszínű lobogó alá. Érezték, tudták s szilárdul meg voltak győződve arról, hogy a hazáért harcolni a legdícsöbb, a legma- gasztosabb föladat, a legnemesebb s a legszentebb kötelesség. S búcsúcsókkal az ajkukon, virággal a keblükön, trikolorral a csákójukon mentek messze, messze. . . És ment Lulus is. Harcolni mentek a mélyen megsértett és megsebzett haza becsületéért, hírnevéért, békéjéért, a magyar kultúra fejlődéséért, virágzásáért, mert ezeket nem csupán a fáradság izzó verejtékével, de a szívnek meleg vérével is meg kell olykor-olykor ötnözni; elmentek tűrni, szenvedni, nyomorogni, ezer bajjal, ezer veszedelemmel szembenézni és szembeszállni, hogy itthon nyugodtan folyjék a munka, zavartalanul fejlődjék tovább a tudomány s a művészet és mi háboríthatlanul felelhessünk meg kötelességeinknek, végezhessük rendes napi teendőinket; mentek hangos énekszóval a halálba, hogy megvédelmezzék a hazának életét. . . És ment Lulus is. S a véráztatta szerb harctéren egy ádáz, balsejtelmekkel terhes és átkos, de lelkére nézve iidvösséges napon holtan terült el a küzdelem véres mezején. . Sejtelmesen suhogott körülötte a vész, a pusztulás, a romlás, mintha valami láthatatlan háló lett volna kifeszítve fölötte, mely ifjú életére leselkedett s a hazáért való elszánt és merész küzdelem hevében, a lelkesedésnek nem fontolgató, nem okoskodó, hanem ihletett és elragadó pillanatában csapatja élén ellenséges golyótól találva ejtette ki kardját kezéből, azt a kardot,— t. gy.,