Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
— 27 — Imets nem csupán ezen művében, hanem már megelőzőleg írt tanulmányaiban is kiváló előszeretettel foglalkozott a székely kérdéssel. És ez nem is lephet meg bennünket, sőt nagyon természetesnek kell találnunk. Hiszen Imets nemes lófő-székely volt, annak a székely népfajnak önérzetes és büszke tagja, amely — tradíciója szerint — autochtonabb a magyarnál s amelynek — Petőfi szerint — minden csepp vére drága aranyat ér. Már mint pesti papnövendék kezdte a székelység eredetének, történetének, privilégiumainak, nyelvének, tájszólásainak stb., stb. beható tanulmányozását. Tanár korában pedig már egészen komolyan szólott bele irodalmi téren a székely kérdés fölött — már több mint egy százada — támadt vitába. Édes atyja is — mint nemes lófő-székely — kétségkívül ismerte és ápolta a nemzedékről nemzedékre szálló hagyományt, tisztában volt a székely név büszkeségét támogató és indokoló belső és külső argumentumokkal, hiszen — Imets maga vallja be — ,,a sajátibb székely szokások, székely nemzedékrajz, székely örökösödés, székely birtokviszonyok (nyilak, dűlők, gyökerek) s több efféle felőli ismereteim alapját boldogult apámnak, Imets Jánosnak is köszönöm“.1) A Veszély Károly által szerkesztett „Gyulafehérvári Füzetek“ I. füzetében jelent meg Imets Jákó értekezése „A székely nemzet eredetéről“. Ebben azt igyekszik bebizonyítani, hogy a székely nemzet azon hunok egyenes maradéka, kik Attila alatt az európai hun birodalmat alapították; ennek összeomlása után nem volt lehetetlen — állítja Imets, hogy nehány ezer hún Dácia ezen részében, melyet ma Székelyföldnek nevezünk, megmaradjon s végül megcáfolja Imets azon véleményeket és állításokat, melyek a székelyek hún eredetét el akarják odázni.1 2) A második és szintén ily irányú munkája a „székely“ és „lófő“ név eredetéről tárgyalt a „Gyulafehérvári Fűzetek“ II. füzetében. Ezen két munka eredménye —- amint azt Imets leszögezi — „hogy a székelyek az Attila-féle hiin1) L. Imets F. J. „Hunn nyomok a székelyföldi hely- és családnevekben 1879. 20. 1. 2) L. Veszély K. „Gyulafehérvári Füzetek" I. 45. 1.
