Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
r ványa — „mint szorgalmas méh gyűjtögetett; alig találkoztam emberrel, aki annyira ismerte volna hazaföldjét és népét, mint ő; ebből táplálkozott fajának megbecsülése és lángoló hazaszeretete“.1) De nem csupán hazája földjét járta be Imets; szétnézett ő a messzi külföldön is. Említettem már, hogy 1868. nyarán a székely faj iránt való szeretetből készséges örömmel csatlakozott a Szent László-Társulat moldvai és havas- alföldi küldöttségéhez s bejárta mindenütt históriai, ethnog- raphiai és geographiai vonatkozásokat keresve a ma már egyesített Romániát. 1873-ban a bécsi, 1878-ban pedig a párisi világkiállítást tekintette meg. Ez utóbbi alkalommal átrándult Angolországba, Londonba is. Visszatértében pedig bejárta az örökszép és annyira tanulságos Schweizot is. ,,E kirándulásai és utazásai közben szerzett észleleteit és benyomásait kiadásra váró verses „Úti képek“-be foglalta össze, amelyekben alkalom szerint reflektál a hazai föld és nép hasonnemű képeire és állapotaira“.2) Ily kiváló érdemek méltán tarthattak a fennsőbbség részéről való elismerésre igényt. Es csakugyan 1880-ban főpásztora tb. főesperessé nevezte ki. De sokkal fényesebb és közvetlenebb volt az a lelkes tüntetés, amely nem csupán Csík vármegyét, hanem egész Erdélyt áthatotta, midőn 1886-ban tanári működésének 25. éves jubileumát ünnepelte. Tisztelettel, szeretettel, hálával állották körül a mélyen meghatott jubilánst tanártársai, tanítványai s a csíki nép ezrei . .. Imetset ez még nagyobb és odaadóbb tevékenységre sarkallta. Hiszen az ő rajongásig szeretett székely fajának mélységes ragaszkodása, mely jubileuma alkalmával oly eklatáns módon nyilvánult, most már Imetset — mint ő mondá — lekötelezetté, adóssá tette. Két kéz helyett tehát, négygyei fogott a munkának, hogy székely fajával szemben háláját lerójja, hogy — a költővel szólva — megfizesse mind, mivel csak tartozik. 1887. végével a nagy XIII. Leó pápa 50. éves áldozó1) L. „Közművelődés“-t 1912. évf. 45. sz. (Eröss József.) 2) L. u. o. — 22 — L.
