Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1911

59 tölténnyel való lövésre tértek át. A tanulók a katonai lövöldében három délután lőttek éles tölténnyel és minden egyes tanuló 30 éles­töltéssel való lövést tett, tehát mindnyájan összesen 840 éleslövést. Az egyes tanulók lövési eredményeiről a rendszeresen vezetett lőla- pok tesznek bizonyságot. Általában jó találattal (30—40%) lőttek. A tanulóknak bemutatták és megmagyarázták a hadseregnél használt gépfegyvert is. Egy céllövési gyakorlat alkalmával a tábornok úr a katonazenét is kirendelte az ifjaknak nagyobb örömére és lelke­sítésére. A céllövészeti gyakorlatoknak méltó befejezése volt a céllövö- verseny, amelyet a tanulók részére a katonai lövöldében rendezett Radicevic M., tábornok úr. Kevés intézet lesz az országban, ahol annyi odaadással, buzgósággal és jóindulattal támogatta a katonai vezetőség az ifjúság testi és szellemi nevelését, mint ahogy azt ná­lunk a nemes gyulafehérvári tisztikar tette a céllövészeti kiképzés terén, amely valóban egyike a legkiválóbb sportoknak, mert edzi a testet, fegyelmezi az akaratot, iskolázza a figyelmet, bizonyos férfias erőt és önérzetet ápol az ifjúban, akinek érdeklődését leköti és gondo­latait elvonja kora sok más céltalan időtöltésétől. Ezen testet és lelket egyaránt képző s az életre nevelő céltudatos foglalkoztatás iránti érdeklődést nagyban fokozta a céllövőverseny, amelyre a tábornok úr 70 K. értékű ajándékot hozott össze és maga is szép emléktárgyat tűzött ki jutalmul a versenyzőknek. Mind diákoknak való hasznos dolgok: irómappák, tintatartók, zsebkések s más effélék. A versenyen megjelent a helyi tisztikar nagy része az összes törzstisztekkel s a tanári testület tagjai. Az ifjak 300 lépésre kitett céltáblákra versenyt lőttek rendes katonai fegyverrel. Közben a katonazene játszott. Minden tanuló 5 éleslövést tett elég jó találattal. A verseny befejeztével a íanulóifjakhoz Baitz Károly ezredes lelkes magyar beszédet intézett, majd a tanulók nevében Tóthi-Szabó Gyula Vili. o. t. mondott hálás köszönetét a kiképeztetésért. Ezután következett a jutalmak kiosztása. A verseny győztesei: Székely Ár­pád VII. o. t., aki 155 egységgel talált, Glück Fülöp VII. o. t. (130 e.); Schilhan Ferenc Vili. o. t. (115 e.); Dergdn Antal VII. o. t. (110 e.) és Fejér Manó VII. o. t. (95 e.). Ezen öt legjobb céllövőnek a mellére maga a tábornok úr tűzte a művészi bronz­érmeket, melyeket a céllövő versenyre az elmúlt iskolai évben a m. kir. honvédelmi miniszter úr őnagyméltósága küldött. Ezután

Next

/
Oldalképek
Tartalom