Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904
XI. Bizonyos személyek a szerencsétlenségben teljesített kötelességet a szellemi tehetségnek megfogyatkozása gyanánt tüntették föl“.1) 2. — Ruskin valahol arról beszél, hogy a mikor régebben a munkás nem részletmunkás volt, hanem mindegyik maga teljes egészet alkotott, vagy legalább olyan részletet, a melynek volt bizonyos bevégzettsége: a kedv és gyönyörűség, a mit művének szemlélete, munkája teljességének tudata neki szerzett, a megelégedésnek és munkakedvnek olyan nemével töltötte meg ó't, a mely a kézmíves lelkületéből most hiányzik. Valami hasonló tapasztalható a mathematika tanításánál. A növendéknek minden részletében önálló és bevég- zett szellemi foglalkoztatására alkalmat talán csak a inathé- zis nyújt. Módot szolgáltat a tanulónak arra, hogy a levezetésben és kivált a föladványokban egy különváló, teljes egészet ő maga találékonyan megértsen, azt részeire bontsa, megoldja és szellemi munkájának biztos eredményét úgyszólván kezével foghassa, újjával tapinthassa, azon újból és újból örvendezve végig tekinthessen. Ez mindennap megszerzi lelkének a bevégzett munka örömét, ezzel a munka szeretetét és kívánását. Mert minél eró'feszító'bb volt munkája, annál több kedvvel tekint végig rajta, kivált mivel a megoldás a legtöbbször szem- melláthatólag igaz lévén, abban megnyugodhatik. Ez a befejezettség és megnyugvás, a jól teljesített munkának öröme megkívántává vele ismét a munkát és pedig annál inkább, minél inkább meg kell majd erejét feszítenie. A megoldásban ő volt a találékony felfödöző, ő határozott a megoldás irányai fölött, ő dolgozott kitartóan 1) U. o. 124. 1.
