Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

28

Tűrni fog a nemzet, remélve a szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságában.“ (Beszédei III. 198.)

A hatás, melyet e második felirati javaslat uz orszá- gyülés tagjaira tett, hasonló volt ahhoz, melyet annak idejében Kossuth híres beszédje 1848-ban gyakorolt; a nemzet védelme volt Deák fejtegetése is, de a törvények-adta fegyverekkel és az okos higgadtságnak minden ellenvetést elsodró erejével. Az országgyűlés mindkét háza egyhangú helyesléssel fogadta el, mert mindenki érezte, hogy az egész magyar nemzetnek szive mélyéből van merítve s az egész magyar nemzetnek közérzelmeit, közkívánatait és közóhajtását fejezi ki.

Nem is lett ekkor még semmi a nemzet és uralkodó kiegyezéséből. De ha 1861-ben Deák volt az, ki legjobban érezte, hogy a magyar nemzet legfőbb jogainak elkobzásával alkudni nem lehet, 1865-ben, mikor megint újabb négy év tanulságai győzhették meg az uralkodót a magyar nemzet kibékítésének szükségéről, ismét ö volt az, a ki a meg- békülés fonalát felvette.

A Pesti Naplónak 1865. ápr. 16-án husvét másodnapján kiadott számában a magyar nemzet ellen osztrák hírlapokban és könyvekben megújuló támadásokra, ebben az esetben a Bolschafternek egy cikkére válaszolva, kifejtette, hogy Magyarország beolvasztására az osztrák államférfiak századokon át törekedtek, de ezzel szemben a bű ragaszkodás az alkotmányhoz s a beolvasztás elleni határozott ellenszenv is nemzedékröl-nemzedékre szállt a magyarnál s ma épen olyan elevenen él, mint száz évvel ezelőtt. Az osztrák államférfiak nem tanultak, hanem mindig a fejedelmek voltak azok, kik mélyebb belátással és szigorúbb lelkiismeretességgel a magyar alkotmány ellen intézett rendeleteket visszavették, a sértett törvényeket helyreállították, a nemzet bizalmát és reményét ismét felélesztették. Egyúttal újból ki-